Különösen hideg tél volt, a kemence egész nap duruzsolt, az ablakokat jégvirág vonta be, közben a háború már javában tombolt Európában. Nagyapám gyakran hallgatta a rádiót, sejtette, hogy előbb, vagy utóbb neki is menni kell majd. Aggódott az asszonyért, nemsokára itt lesz a csöpp gyermek is, ki fog vigyázni rájuk, ha behívják?
Rendszertelen fájásai voltak az éjjel, korán felkelt és jól felfűtötte a búbos kemencét, hogy mire érkezik a csecsemő, jó meleg legyen. Mire az ura visszajött az állatok ellátásából, és letette a vödör meleg tejet, már ő is látta, hogy vajúdik, fel s alá járkált a konyhában, időnként nekitámaszkodott a meleg kemence falának. Nagyapám kérdezte, hogy menjen-e a bábáért, de mama megrázta a fejét. Nemsokára igen erősen rákezdett a hó, talán jobb volna mégis indulni, ki tudja, mikor érnek vissza. Nagyapám kivezette a lovat az istállóból és befogott a szánba, útközben megállt és beszólt az egyik sógornőjének, hogy készüljön, mert hamarosan segíteni kell a szülésnél. A bába pont a falu túlsó végén lakott, a havazás meg egyre csak erősödött. Mire a bábával megérkeztek, Rozi néni már rég ott volt, rutinosan tette a dolgát, négy gyermeket szült és számtalan szülésnél segédkezett.
Fájdalomcsillapítás gyanánt a bába pálinkát itatott nagyanyámmal, majd maga is ivott egy kupicával, hogy átmelegedjék. Ugyan nagyanyám meghagyta, hogy a bölcsőt majd csak akkor tisztítsa meg és hozza be nagyapám, ha a gyermek rendben megszületik, de ő már hetekkel azelőtt rendbe tette, és gondosan eldugta a szénában. Így kiment érte a pajtába, hogy addig is elfoglalja magát, míg az asszonyok teszik a dolgukat, de mielőtt még bevitte volna, elmondott egy imát, és kérte Istent, hogy ezt a gyermeket tartsa meg egészségben.
A szülés gyorsan és zökkenőmentesen zajlott, nagyapám feszülten figyelt, mikor sír fel végre a gyermek, szinte egészen a szobaajtóra tapasztotta a fülét, hogy mindent halljon. Nem kellett sokáig hallgatózzon, a bába elkiáltotta magát, hogy gyerek lett, és már teli tüdejéből sírt is az erős egészséges fiúcska. Nemsokára ő is bemehetett a szobába és megnézhette a fiát, aki mint akkoriban szokás volt, elsőszülött fiúként az apja nevét kapta, ami egyben a nagyapja, dédapja, ükapja és még kitudja hány felmenője neve is volt egyben. Mire delet ütött a harang, apám már mohón nyelte anyja tejét, nagyapám meg a konyhában itta az áldomást a bábával, akinek élő tyúkkal, szalonnával, tojással, azaz élelmiszerrel fizettek. A gyermekágy eleje alatt még rendszeresen látogatta nagyanyámat a bába, megvizsgálta, rendben visszahúzódik-e a méhe, van-e elég teje, minden alkalommal megnézte a babát is, megfürdette és leápolta a köldökcsonkot.
Halacska
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.