Munka gyes után: Ki lesz a gyerekkel, ha beteg?

Egy hónapja a bejegyzésem ott hagytam abba, hogy még nem döntöttem el, hova is járjon Laura. Ígéretemhez híven másnap meg is hoztam a döntést, és felhívtam a távolabbi, ám olcsóbb CsaNát a jó hírrel. Az első reakció az volt a részükről, hogy aznap vagy másnap hozom-e a kauciót. Ugyanis egyhavi térítési díjat ún. kaucióként be kell fizetni, melyet (várhatóan évek múlva a mi esetünkben) az utolsó ott töltött hónap terhére lejárhat. Bár pénzügyekben igen nyílt és lényegre törő szoktam lenni, ez a pénzéhes hozzáállás megdöbbentett. Így került a kislány a közelebbi, de drágább CsaNába. A nevelőkkel, dadusokkal vagy nem is tudom, hogyan nevezzem őket, megegyeztünk abban, hogy a beszoktatás 8 napos lesz, mert ez ilyen korban elegendő. Kevésnek tartottam, és megtoldottam 2 nappal. Az augusztus 20-i hosszú hétvége előtt csütörtökön és pénteken bementünk játszani 1-1,5 órára. A hosszú hétvégét követő 3 napban kezdtük emelni az ottlét időtartamát, pénteken már egész délelőtt bent volt, csak ebéd után hoztam el. A hónap utolsó és egyben teljes hetén eljutottunk az egész napos bentlétig. Laura jó evő és jó alvó gyermek a CsaNában, talált magának egy nevelőt, akihez kötődhet, szóval, összességében sikeres volt a beszoktatás. Én igazán a 8. napon borultam csak ki. Addig is hiányzott a gyerek, soha nem késtem a megbeszélt időpontról. Csütörtökön azonban amikor érte mentem, úgy örült nekem, hogy az már nem nevetés, hanem hisztéria volt. Már ott kis híján elbőgtem magam. Miután pénteken bevittem, elmentem fülbevalót venni neki (előző nap megint elhagyta a hátát a fülbevalójának). A bevásárlóközpont meg tele volt anyukákkal, akik a gyerekükkel voltak, és elemi erővel zúdult rám az előző napi szívfacsaró élmény és a mostban megélt hiányérzet. Alig vártam, hogy hazaérjek, és végre sírhassak. A hétvége folyamán "elővettem" Apát is, és neki is elmondtam könnyek között, mennyire fáj a helyzet. Egyszerűen azért, mert nem érzem 100 százalékig azt, hogy megértette és érzelmileg is felfogta, mi történik velünk. Sajnos pénteken Laura már csöpögő orral jött haza, éjjel láza is volt. Aztán csak orrfolyás. Szeptember 2-án munkába álltam. Ha elvonatkoztatok arról, hogy mi folyik otthon, a magánéletemben, akkor ez egy jó kis pozíció, izgalmas és kihívásokkal teli negyedév vár rám. A kollégák normálisak, és bár nagyon féltem attól, mi lesz, ha kiderül a gyerek, igazán semmi nem lett. Több új belépő is gyerekes (van olyan, akinek 5 van), így azt gondolom, egy teher lekerült a vállamról. Igaz, egy pillanatig se állítottam, hogy nem magamnak gerjesztettem ezt plusz szorongást, de két olyan kisgyerekes barátnőm is van, aki igen csúnya körülmények között vesztette el az állását gyedről visszatérve, szinte azonnal. Szerencsére semmit nem tudtam dolgozni, mert a jogosultságaim nem érkeztek meg, így amikor szóltak a CsaNából, h a kislány lázas, menjek érte, gond nélkül el tudtam jönni. Hazaérve persze azonnal megmértem a lázát: 36,2. Sanda gyanúm, hogy nem vetkőztették le a gyereket, és melege volt, ők meg hónaljban mértek 37,1-et. Én popsiban mérek mindig. Nem mellékesen 37,1 még nem láz.