A kampány ötlete a National Literary Trust (Nemzeti Irodalmi Alapítvány) kezdeményezésésén alapult. „A kutatásaink szerint egyértelmű a kapcsolat aközött, hogy hány könyve van egy gyereknek és hogy mennyire lesz sikeres az életben. Sajnos az Egyesült Királyságban háromból egy gyermeknek nincsen saját könyve otthon, és a gyerekek fele saját bevallása szerint nem szeret olvasni”, nyilatkozta az NLT szóvivője a Daily Telegraph újságnak.
A kampány keretében a Dorling Kindersley könyvkiadó és a WH Smith könyvesbolt lánc működnek együtt. Az első hetekben a színes, ismeretterjesztő DK könysorozat darabjai kísérik majd a Happy Meal menüt. Ezeket az „Amazing World” (Csodálatos Világ) sorozatból válogatták: Óceánok, A Föld, Csillagok és bolygók, Nagymacskák, Az Északi és a Déli Sark, és az Esőerdő. Ugyanakkor ajándékutalványokat is osztogatnak majd könyvekre, amiket a WH Smith boltokban lehet beváltani. A sorozat további köteteit meg lehet majd vásárolni a McDonald’s éttermeiben magukban is, ételvásárlás nélkül. A későbbiekben ismeretterjesztő és irodalmi művek váltják majd egymást az akció évei alatt.
A megkérdezett szülők nagy része örömmel fogadta, hogy az olcsó, vacak játékok helyett könyveket kapnak majd a gyerekek. Más országokban, pl. az Egyesült Államokban pedig reménykednek, hogy nem csak Nagy-Britanniában lesz ilyen kezdeményezés.
Mindemellett a Happy Meal csomagok megítélése a mai napig élesen megosztja az embereket. Chilében és az USA több államában be vannak tiltva, mert a gyorséttermi, megkérdőjelezhető tápanyagértékű falatokkal osztogatott ajándékokat vonják felelősre gyerekkori elhízás terjedéséért.
A McDonald’s pedig évek óta próbál ez ellen a rossz megítélés ellen küzdeni. 2012-től az éttermlánc 14 ezer amerikai üzletében minden Happy Meal dobozba tesznek gyümölcssalátát is (általában almát, bár helyenként szeletelt répát, ananászt, vagy akár friss narancsot is), és a gyerekmenüs sültkrumplik mérete a felére csökkent (valamint lehet a sültkrumpli helyett kétszer annyi gyümölcsöt kérni). Magyarországon a „gyümölcsix” egyelőre csak választható köret, a sült krumpli helyett lehet kérni. Továbbá a McDonald’s szakértői arra buzdítják a szülőket, hogy a gyerekeknek (es maguknak!) rendelt hasábburgonyát nyugodtan kérjék hozzáadott só nélkül, és a személyzet örömmel elkészíti úgy (ezt egyébként kipróbáltam Magyarországon és működik)
A szkeptikusok és dietetikus szakemberek támogatására valószínűleg még sokat kell várni, de az átlagszülő, aki néhanapján eltévelyeg a „mekdöncibe” a családdal egy hosszú kocsiút alatt, legalább annak örülhet, hogy nem növeli az otthoni kacathalmazt egy további műanyag bizbasszal, hanem olvasnivalót kap.
Másutt
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.