Hét-nyolc hónapos voltam, amikor komolyan kezdtek venni, mert két hónap alatt 35 kilót híztam. Először persze a terhességre fogták, majd végre csináltattak egy vértesztet. Kiderült, hogy a pajzsmirigyem szinte alig működik, ennek következtében az anyagcserém is lelassult. Ezért volt a hirtelen hízás. Állandó tablettákra állítottak, napi 16 féle gyógyszert kellett szednem.
Mikor eljött a várva várt nap, már szinte éreztem, hogy valami nem lesz rendben a babával. Szombat reggel 9-kor mentünk be a kórházba ötperces fájásokkal. Vasárnap délután már akkora fájdalmaim voltak, hogy muszáj volt gerincbe kérnem fájdalomcsillapítót. Óránként kaptam a gerincembe, de nem múlt a fájdalom.
Annyi gázt szívtam már, hogy szinte alig tudtam nyitva tartani a szemem. Aztán hirtelen elmúlt minden fájdalom, mintha elvágták volna. Értetlenül bámultam a nővérre, és láttam, hogy torzul az arca.
- Nyomd a piros gombot! – üvöltötte a fiatal nővérnek, aki hirtelen azt sem tudta, hol van. Én sem…
A szobám pillanatokon belül tele lett orvosokkal, orvos-palántákkal és nővérekkel. Bőgni kezdtem, mert tudtam, hogy valami nagy baj van, de hirtelen semmit nem értettem abból, amit mondtak. Elmagyarázta a doktornő, hogy a baba nem fejjel akar kibújni, hanem a feje hátra van hajolva, és a nyakát mintha hátrakötözték volna.
Ez a kétnapos vajúdás és próbálkozás kifárasztotta a babát. Leállt a szíve.
Nem emlékszem, mennyi idő telt el innentől kezdve, pánikban voltam. Mindenki csak próbált nyugtatni, mert ha felszökik a vérnyomásom, az pláne nem tesz jót. Aláírtam a papírt a császármetszéshez, és még ki tudja, mihez… csak csináljanak már valamit!
Nem telt el sok idő. Végig küszködtem a könnyeimmel, és forgott velem a világ a sok gáztól. Megszületett a kislányom és pár pillanat után már felsírt. Egyből orvosok hada vette körül és vizsgálgatták. Mikor odahozták hozzám bebugyolálva, kis sapival a fején, minden bánatom elszállt. Csak néztem és boldog voltam, amiért egészséges és él. Bal szemhéját és a buksiját megszúrhatták valamivel, amikor burkot repesztettek, mert hosszú horzsolás futott végig a kis fején.
Nagy kínok és sok könny árán született meg a 3,89 kilós szép hajasbaba, de megérte!
Beatrix
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.