A gyerekeknek nem büntetésre, hanem segítségre van szükségük

bűntetés
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 18. 10:30
A Büntető Törvénykönyv tervezete a büntethetőségi korhatár leszállításának rendelkezését tarrtalmazza, ami a gyermek bűnösségének megállapítása esetén akár a szabadságelvonás szankciójával is járhat.

A javaslat szerint a büntethetőség korhatára kizárólag az élet elleni bűncselekmények esetében csökkenne 12 évre, és az eljárás csak az elkövető beszámítási képességének vizsgálatát követően indítható meg. A 12–14 év közöttiekre ugyanakkor csak a fiatalkorúakkal szemben kiszabható intézkedések alkalmazhatók, írja az mno.hu.

A korhatár leszállítását nem indokolja a kiskorúak által elkövetett bűncselekmények száma, jellege, és az életellenes cselekmények kriminálstatisztikai száma sem. A gyermekjogi szakombudsman feladatait is ellátó alapjogi biztos szerint a deviáns gyerekek problémáját nem elsődlegesen büntetőjogi szankciókkal, hanem a gyermekekkel foglalkozó szakmákkal (gyermekvédelem, oktatás, egészségügy) összefogva, a megelőzést és a gyermekek jogait előtérbe állítva szükséges kezelni.

Az Unicef Magyar Bizottsága a fenti videóval kívánja felhívni a figyelmet a témára, és kifejti álláspontját a büntethetőségi korhatár leszállításáról.

Forrás

Tünde

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.