Anyák napi pályázat: válogatott kismamák a stúdióban

Anyák napi pályázat: válogatott kismamák a stúdióban

pályázat
PUBLIKÁLÁS: 2012. április 06. 12:00
Néhány hete hívtuk fel a figyelmeteket arra, hogy a b.boom anyák napi fotópályázatot szervez. Zsűritagként magam is közreműködtem a tíz kismama kiválasztásában, akikről tegnap profi stáb készített stúdiófelvételeket. A fotózásról készült beszámoló következik.

Ha tavaly ilyenkor, a fotózás után azt mondtam, hogy az egész nap egy profi stáb kellős közepében éreztem magam, akkor tegnap, a b.boom 2012-es anyák napi fotózása során ez hatványozottan igaz volt. Idén már Juhász Eszter sminkes mellett Könczöl István fodrász is gondjaiba vette mind a 10 kismamát. Akik idén valahogy sokkal határozottabban érkeztek a fotózás helyszínére – köszönhető ez talán annak, hogy látták a tavalyi fotózás werkfilmjét, olvashatták a tavalyi helyszíni riportot és találkozhattak a tavalyi kismamák közül többel is – szóval gyakorlatilag már tudták mibe csöppennek. Vagy mégsem?

A sorban érkező izgatott kismamákat várakozás közben Ludman Erika, védőnő és Bácsi-Berhés Mónika, a tavalyi kismamák egyike próbálta oldani, lazítani. Erikával mi másról, mint szülésről és terhességről beszélgettek, Mónika pillantásában pedig ott volt a nosztalgia – egyértelmű volt, hogy a tavalyi nap elevenedett meg előtte és szívesen átélte volna újra azt a napot. De ez a nap már az új kismamákról szólt, akik viszont örömmel hallgatták Mónika emlékeit.

Ádám Judit fotós idén is rengeteg újdonsággal és persze egyre több felszereléssel érkezett: hullottak a rózsaszirmok Borsos Natira, idén is szerepet kapott alkalmi szélgépünk és mivel idén az idő is nekünk kedvezett, még a kertben is készülhetett néhány napsütötte fotó. Stábunk tagjai fáradhatatlanul tartották a függönyöket, háttereket a modellek mögé.

Közben persze készültek a sminkek, a hajak, kattogott a fényképezőgép, a sztenderről sorra fogytak a ruhák. A smink és frizura nélkül érkező kismamákra egy órával az érkezésük után rá sem lehetett ismerni. És ezért nem kizárólag a megújult külső volt felelős: mindegyikük arcára gyakorlatilag folyamatos mosoly került. Én úgy láttam, egytől-egyig jól érezték magukat, igazi feltöltődés volt számukra ez a nap, olyan kikapcsolódás, amire nagy szüksége van mindenkinek.

Egyre több baba érkezett, és sokan a földre kuporodtunk, hogy válthassunk pár szót a tavalyi modellekkel. Zehovay Erika, Pánczél-Gyulai Mária, Nagy Zsuzsa és Solti Lilla hozta el megmutatni tavaly még hasukban lapuló apróságaikat. Így védőnőnket már az anyukák is ostromolták: táplálkozási és alvási szokásokról folyt a beszélgetés. Egy-két fotó a babákról is készült a speciális babaváró buli hangulatot idéző stúdióban. Közben eszembe jutott, hogy ha ez így megy tovább, jövőre már be sem férünk majd a rengeteg anyukától és babától alkalmi stúdiónkba.

További képeket a fotózásról a b.boom Facebook oldalán nézegethetsz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.