Azt hittem, meghalok, annyira fájt a gátrepedés

Azt hittem, meghalok, annyira fájt a gátrepedés

szülés
PUBLIKÁLÁS: 2012. március 18. 08:00
Melinda három szülését meséli el: az elsőt farosan szülte gátmetszéssel a 35. héten, a második a 37. héten érkezett, a harmadik pedig a 38. héten jött világra – gátrepedést okozva, amely pokoli fájdalommal járt az anyukának.

Te is megosztanád szülésed történetét? Küldd el nekünk a [email protected] címre!

Nekem az első terhességem már az elején is elég nehéz volt, ugyanis annyira rosszul voltam, hogy 4 kilót fogytam is. Ráadásul nem a normál ütemben fejlődött a pici, és ennek az lett a következménye, hogy a 35. héten megindították a szülést. Valami ballont helyeztek fel, ami másnapra ki is tágított annyir,a hogy vizit után már mentünk is a szülőszobára. Ez lehetett olyan 8 körül reggel, rám kötötték az oxitocint, majd a burokrepesztésnél szembesült a dokim azzal, hogy faros a babám (végig faros volt, és csak egyszer mutatta meg magát 18 hetesen, hogy kislány), mert vizitnél állítólag fejjel volt (ami szerintem kizárt) de nem a szülészorvosom volt vizitnél, szóval a lényeg hogy mikor már észrevették, szóba került hogy császárral kéne megszülni. Aztán végül is úgy voltak vele, hogy mire előkészítenének, addigra meglesz a kicsi. Úgyhogy én az első babámat farosan szültem: gátmetszéssel – nem repedtem – és csak egy varratot kellett kiszedni. Kislányom, Vivien 2008.10.16-án, 2450 grammal és 46 centivel született. Szerencsés alkatnak mondhatom magam, nem szenvedtem sokat.

Nem sokkal később meg már jött a második gyerkőc is, vele meg az volt a probléma, hogy a 30. hét előtt nem sokkal már elkezdtem tágulni. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy a 34. héten be kellett feküdnöm a kórházba, ahol gyógyszereket kaptam, hogy nehogy megszüljek. Előtte már 2 héttel elkezdték adni a tüdőérlelőt. Végül a 35. hét betöltése után hazaengedtek, majd a 37. héten természetes úton szintén, csak gyorsítóval (oxitocin), gátmetszéssel megszületett a kisfiam. Nála nem volt varratszedés, csak felszívódó varratot csináltak. Ő is hamar megvolt. Kisfiam, Donát 2009.10.12-én 2780 grammal és 46 centivel született.

És három a magyar igazság! 2011. augusztus 20-án megszületett a 3. gyerkőc is, na ez a szülés már annyira nem volt egy leányálom. Majdnem 38 hetes voltam, pénteken délelőtt terhesgondozáson megvizsgált a dokim, mivel már eléggé ki voltam tágulva. Mondta, hogy kicsit rásegít, hogy a hétvégén legyünk túl rajta… Már amikor kijöttem a vizsgálatról, éreztem, hogy eléggé rásegített… Ez lehetett olyan fél 1 körül, elmentünk vásárolni és már ott jöttek a fájások. Mondtam is a férjemnek, hogy ha ez így marad, akkor nem megyünk ki anyósékhoz, hanem a kórházba. Aztán mégis kimentünk, én ott leültem (kb. 3 körül) egy székre, és beszélgettünk. A fájások abbamaradtak. Aztán olyan 7 körül felálltam, elindultunk haza, és megint elkezdődtek.

Végül éjfélkor bementünk a kórházba, és 1 óra után nem sokkal meg is lett a 3 gyerkőc is, azzal a kis bibivel, hogy itt már nem volt gátmetszésem, és az oxitocin is csak 15 percig volt rajtam, mert aztán átcserélték sima infúzióra. A baj akkor kezdődött részemről, amikor jött kifelé a nagyságos asszony, ugyanis a feje mellett állítólag jött a kicsi keze is, vagy dugta kifelé azt is, szóval szépen repedtem, de még fölfele is. Azt hittem, meghalok, annyira fájt. De túléltem. Végül a varrás jött… na, az még nem is lett volna annyira vészes, csak hát mivel fölfele is repedtem, ott is kellett varrni. Emlékszem, mondta a doki :

„Na, jó, akkor most fogakat összeszorítani, nem megfeszíteni magunkat.”

És még egyszer. Hát az kegyetlen volt. De megérte… Bianka 2011.08.20-án, 2900 grammal és 47 centiméterrel jött világra.

Az anyukám mondta még az első szülésem előtt, hogy minél gyakrabban és gyorsabban fáj, annál előbb vége. Ez tartotta bennem a lelket mindig, minél elviselhetetlenebb, annál előbb vége, és nem szabad pánikolni, ezt tudom javasolni azoknak, akik még nem szültek.

Melinda

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.