Azt hittem, meghalok, annyira fájt a gátrepedés

Te is megosztanád szülésed történetét? Küldd el nekünk a [email protected] címre!

Nekem az első terhességem már az elején is elég nehéz volt, ugyanis annyira rosszul voltam, hogy 4 kilót fogytam is. Ráadásul nem a normál ütemben fejlődött a pici, és ennek az lett a következménye, hogy a 35. héten megindították a szülést. Valami ballont helyeztek fel, ami másnapra ki is tágított annyir,a hogy vizit után már mentünk is a szülőszobára. Ez lehetett olyan 8 körül reggel, rám kötötték az oxitocint, majd a burokrepesztésnél szembesült a dokim azzal, hogy faros a babám (végig faros volt, és csak egyszer mutatta meg magát 18 hetesen, hogy kislány), mert vizitnél állítólag fejjel volt (ami szerintem kizárt) de nem a szülészorvosom volt vizitnél, szóval a lényeg hogy mikor már észrevették, szóba került hogy császárral kéne megszülni. Aztán végül is úgy voltak vele, hogy mire előkészítenének, addigra meglesz a kicsi. Úgyhogy én az első babámat farosan szültem: gátmetszéssel – nem repedtem – és csak egy varratot kellett kiszedni. Kislányom, Vivien 2008.10.16-án, 2450 grammal és 46 centivel született. Szerencsés alkatnak mondhatom magam, nem szenvedtem sokat.

Nem sokkal később meg már jött a második gyerkőc is, vele meg az volt a probléma, hogy a 30. hét előtt nem sokkal már elkezdtem tágulni. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy a 34. héten be kellett feküdnöm a kórházba, ahol gyógyszereket kaptam, hogy nehogy megszüljek. Előtte már 2 héttel elkezdték adni a tüdőérlelőt. Végül a 35. hét betöltése után hazaengedtek, majd a 37. héten természetes úton szintén, csak gyorsítóval (oxitocin), gátmetszéssel megszületett a kisfiam. Nála nem volt varratszedés, csak felszívódó varratot csináltak. Ő is hamar megvolt. Kisfiam, Donát 2009.10.12-én 2780 grammal és 46 centivel született.

És három a magyar igazság! 2011. augusztus 20-án megszületett a 3. gyerkőc is, na ez a szülés már annyira nem volt egy leányálom. Majdnem 38 hetes voltam, pénteken délelőtt terhesgondozáson megvizsgált a dokim, mivel már eléggé ki voltam tágulva. Mondta, hogy kicsit rásegít, hogy a hétvégén legyünk túl rajta… Már amikor kijöttem a vizsgálatról, éreztem, hogy eléggé rásegített… Ez lehetett olyan fél 1 körül, elmentünk vásárolni és már ott jöttek a fájások. Mondtam is a férjemnek, hogy ha ez így marad, akkor nem megyünk ki anyósékhoz, hanem a kórházba. Aztán mégis kimentünk, én ott leültem (kb. 3 körül) egy székre, és beszélgettünk. A fájások abbamaradtak. Aztán olyan 7 körül felálltam, elindultunk haza, és megint elkezdődtek.

Végül éjfélkor bementünk a kórházba, és 1 óra után nem sokkal meg is lett a 3 gyerkőc is, azzal a kis bibivel, hogy itt már nem volt gátmetszésem, és az oxitocin is csak 15 percig volt rajtam, mert aztán átcserélték sima infúzióra. A baj akkor kezdődött részemről, amikor jött kifelé a nagyságos asszony, ugyanis a feje mellett állítólag jött a kicsi keze is, vagy dugta kifelé azt is, szóval szépen repedtem, de még fölfele is. Azt hittem, meghalok, annyira fájt. De túléltem. Végül a varrás jött… na, az még nem is lett volna annyira vészes, csak hát mivel fölfele is repedtem, ott is kellett varrni. Emlékszem, mondta a doki :

„Na, jó, akkor most fogakat összeszorítani, nem megfeszíteni magunkat.”

És még egyszer. Hát az kegyetlen volt. De megérte… Bianka 2011.08.20-án, 2900 grammal és 47 centiméterrel jött világra.

Az anyukám mondta még az első szülésem előtt, hogy minél gyakrabban és gyorsabban fáj, annál előbb vége. Ez tartotta bennem a lelket mindig, minél elviselhetetlenebb, annál előbb vége, és nem szabad pánikolni, ezt tudom javasolni azoknak, akik még nem szültek.

Melinda