Ugyanis otthon „legális keretek között” a két kicsi gyerek mellett nem illeszthető a napirendbe a meghitt együttlét. Egész nap az estére gondolnak, de mire a két kicsi kidől, addigra az izgalmas várakozás oda, és ők is fáradtan zuhannak álomba.
Micsoda romantikus ötlet a férjjel titkos szeretőt játszani, pirulni, miközben megalkuszik két órára a recepcióssal, aztán a régi szövegkörnyezetből kiszakadva szemtől szemben állni (feküdni) vele egy személytelen szobában! Ti elmennétek a férjetekkel? Tagadhatatlan, hogy a gyerekek számának növekedésével egyre nagyobb találékonyságot igényel a kiegyensúlyozott párkapcsolat, de gyanítom, egy ilyen helyzetbe mámor helyett inkább hülyére röhögném magam.
Kár szépíteni, a gyerek(ek) érkezése hatalmas csapás a párkapcsolatra. Az Én-Te világmindenségébe belepottyanó harmadik átalakít minket Anyává-Apává, ami nem csak egy "futottak-még"-szerep a sok közül, hanem sokáig a Szerep. Nőnek és Férfinak harangoztak, marad a Barbamama-test, és a hepciáskodó hormonok. Ha tehetném, rápakolnék húsz kilót és három gyereket azokra az emberekre, akik az anyaságot a nőiesség kiteljesedéseként emlegetik. Nem tartozom a rózsaszín ködöt oszlatók csapatába, meggyőződésem, hogy kisbabát kapni semmihez sem fogható mámor, néha lila, néha szürke, de jellemzően rózsaszínű. A nőiességnek – mint annyi más klassz dolognak – azonban nagy maflás. Mert a büfiszagú kis csomagoddal összenőve ki a fenét érdekel a barátnők nyomora, a legújabb divat, a férjed epekedése, vagy akár a saját vágyaid?!
Néha, egy-egy tiszta pillanatodban persze eszedbe jut, hogy ez tök ciki, és az egykori sziporkázó társadalmi lényedből csak egy unalmas puha anya-állat maradt. Szerintem nem gáz. És egy kicsit túllihegett téma. A Barba-lét számomra teljesen normális állapot, és azt hiszem, minden anya érti, miről beszélek. Valaki gyorsan túlesik rajta, más tovább időzik benne. Nekem szinte napra pontosan egy évig tart a mindent második helyre szorító szimbiózis a kisbabámmal. Amikor elfújjuk az első gyertyát, én belenézek a tükörbe, és a tegnapi egydimenziós tehén helyén egy többé-kevésbé vállalható, de tagadhatatlanul eleven Nőt pillantok meg, aki mellesleg anya is. Hirtelen előkerülnek a barátok és barátnők, a csipkés melltartók, az ebédhordó srácnak soha többé nem nyitok ajtót maci-naciban, a terhesség előtti miniszoknyám kiábrándítóan hosszú, a férjemről kiderül, hogy nem egy pénznyerő automata, hanem hús-vér fickó. Megannyi csoda, igazi ébredés, az élet ragyogó oldala!
Valamelyik Barbamamás időszakomban egy kismamáknak szóló könyv "Mit tegyünk, ha nem működik a szex? című fejezetében azt olvastam, hogy a megfelelő hangulatban közösen elfogyasztott banánturmix legalább akkora élmény lehet, mint a szeretkezés. Szeretném megnézni azt a pasit, aki ezt a maszlagot beveszi! Csak hogy irigykedjetek, elmesélem, hogy nekünk majd' minden esténk családi orgiába fullad: kicsik-nagyok ülünk a kanapén hatalmas bögrékkel és szívószálakkal felszerelkezve, és időnként még a falról is fahéjas banánturmix csorog (hogy miként lett négy gyerekem, arról inkább nem mesélek, sejthetitek, sok köze nem volt a banánturmixhoz).
A szülés utáni testi-lelki funkció-beszűkülés nagy szívás a házaspár életében, de nem akkora, hogy ezt szeretettel, türelemmel és humorral ne lehessen túlélni. A banánturmix és társai-féle álszent jó tanácsok nekem azt üzenik, hogy hatalmas, azonnal orvosolandó bajról van szó, és szerintem csak arra valók, hogy az amúgy is magas szorongásszint a plafonig érjen.
Barbamamák és Barbapapák, szerintem nyugalom! A Barba-lét időtlennek és megoldhatatlan problémának tűnik. Nem időtlen, viszont megoldhatatlan. Épp ezért kár kapálózni ellene, mindössze ki kell bírni. Nem a mi fogyatékosságunk, és nem is az elfuserált párkapcsolat jele, hanem egy természetes állapot, amit akár élvezni is lehet – átmenetileg kicsit/sokkal kevesebb kettesben töltött meghitt pillanattal. A babák villámgyorsan megnőnek, mi meg visszakapjuk egymásban a Férfit és a Nőt szőröstől-bőröstől.
Barátnőnek felajánlottam a lakásunkat, és a gyerekeire is szívesen vigyázok. De mindenekelőtt azt tanácsoltam neki, hogy motel helyett a férjével egy bútorboltba látogassanak el egy akkora méretű hitvesi ágyért, ahol végszükség esetén az egész család elfér. Mert nincs annál nagyobb szerelmes ígéret, mint amikor az álomszagú buksik rengetegében a lábad megtalálja az Övét...
Fakirma
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.