Csillámló, illatos szappanangyalkákat gyártottunk

Csillámló, illatos szappanangyalkákat gyártottunk

Vakmacska
PUBLIKÁLÁS: 2011. december 20. 12:00
Szappant készítettünk a hétvégén. Na jó, nem „főztük”, viszont alkottunk színeket és illatokat és formákat. Bevallom, korábban nem tudtam túl sokat a házi szappankészítés fortélyairól, néprajzi-irodalmi forrásokból csak azt tudtam, hogy régen mindenféle rémes anyagokból készítették, fahamu, marólúg, ez utóbbit itták a reménytelen helyzetbe került cselédlányok öngyilkossági szándékkal, valamint megtévedt kisgyerekek, akiknek pont úgy nézett ki az ivóvizes bögréje, eredmény leírását lásd Szabó Magda Disznótor c. regényében.

Aztán ide a Bezzegre már Creativiky azt írta, hogy manapság léteznek kevésbé meredek és veszélyes eljárások, amik a szappankészítést kellemesebbé és biztonságossá teszik, nem kell tehát „VIGYÁZAT! VESZÉLYES!” feliratú labor hozzá, sőt, létezik gyereknek való készlet is, aminek segítségével simán, a konyhában lehet gyártani csillámló Kék Angyalt, rózsaszínű és rózsaillatú szívecskét, levendulás korongot és más egyebet. Ohne fahamu, ohne marólúg, gyerekbarát kivitelben. Kipróbáltuk a Varázslatos szappanlabort.

A készletet 10 éves kortól ajánlják, de egy hét és fél éves is simán elboldogul a dologgal, feltéve, ha anya kezeli a mikrót. A mikró volt amúgy az egyetlen, amely nem szerette az eljárást: 5-20 másodpercekre kell bekapcsolni magas fokozaton, hogy az alapanyagként kockaformára préselt glicerin folyékony legyen, egy idő után besztrájkolt, működni működik ugyan, csak a tányérja nem akar forogni neki.

A színek egyszerű ételfestéket tartalmaznak (van kék, sárga és piros – keveréssel mindenféle egyéb szín is előállítható, még fekete is), van még egy apró zacskó kozmetikai csillám mellékelve, valamint a fehér és bizonyos körülmények közt „bolyhosodó” elemet tartalmazó titán-dioxid kockák. És persze kétféle illatanyag: levendula és rózsa.

Maga az eljárás egyszerű, a nagyobb mérőpohárban felmelegítjük a glicerint, majd szétöntözgetjük a kisebbekbe egy részét, amit befestünk a festékanyaggal. A formákba öntjük az egészet (lehet keverni a színeset a színtelennel vagy a fehérrel, látványosabb hatás elérése érdekében, és szórhatunk bele csillámot, utóbbit érdemes lefedni egy színtelen réteggel, hogy látszani látsszon, de ne legyen még a fülünk is csillogó. Nekem így is, úgy is az lett. A festékanyag is nem a gyerek, hanem az én kezemre ragadt rá, és én csöppentettem egy kicsi pirosat a használati utasításra is.

Mikor a forma pereméig öntöttük az anyagot, akkor kell betenni az egészet a fagyasztóba. Egy formán belül lehet variálni a színes részletekkel, ha kellően összeérnek, akkor nem fog eltörni a színváltás mentén – nekünk csak egy virág szirma tört le. A fagyasztóban csak megdermednie kell, megfagynia nem – egyet ugyan benn felejtettünk egész éjjelre, de más baja nem lett, minthogy kivét után „izzadt” egy darabig, amit gondosan le lehetett törölni papírral. A fa keverőpálcák, ha nem lennének elegen, akkor kiválóan helyettesíthetőek jégkrém fa rudacskájával.

Az angol nyelvű használati útmutató ad ennél bonyolultabb és vadabb ötleteket is, kis gyakorlással lehet a virágforma minden szirmát más színűre alkotni, csinos csíkokat húzni az átlátszó szappanba, esetleg virágszirmot, levelet, élénk színű kisebb formát préselni a nagyobb, kész darabba. Nyáron nyilván akadna itt rózsaszirom és levendulavirág is, sajnos decemberben még nálunk sincs, legfeljebb Dideki kertjében, és mint minden, ez a technika is gyakorlással tökéletesíthető, tehát ne várjuk az első példánytól, hogy galériába való műalkotás legyen.

Kíváncsi lennék, lehet-e a készlethez „utánpótlást” venni külön, a formák és kiöntőpoharak nélkül, mivel a színezőanyag vagy a parfüm lassabban fogy, mint a glicerines alapanyag. Akkor talán mi is ki tudnánk próbálni, milyen is mosakodni ezekkel a saját készítésű szappanokkal, a mostaniak elég nagy része fog ugyanis ajándékcsomagba kerülni. A lányom lelkesen folytatná is a gyártást, fantáziája határtalan, az eredmények szépek, még ha nehezen is fotózhatóak. Csak a fránya mikró ne adná meg magát, persze lehet, működik ez sima lángon, neadjisten kályhán is, elvégre a technika sokkal régebbi, mint amióta mikrohullámú sütőt használunk.

Vakmacska

A tesztjátékot a Pötifarmtól kaptuk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.