Fizetőssé válnak a bölcsődék?

Kormány
PUBLIKÁLÁS: 2011. november 16. 12:00
Fizetőssé válhatnak a bölcsődék egy minisztériumi javaslat szerint. Ha a kormány (majd a parlament is) elfogadná, a bölcsődei ellátásért az egy főre eső jövedelem 25 százalékát is el lehetne kérni a fenntartó döntésétől függően.

A hatályos törvény értelmében „a gyermekek napközbeni ellátását biztosító intézményben – a családi napköziket ide nem értve – […] csak az étkezésért állapítható meg térítési díj.”

Ennek a helyére kerülne a tervezet szerint az alábbi passzus. „A bölcsődei ellátás esetében a fenntartó […] megállapítja a bölcsődei ellátás keretében biztosított gyermekétkeztetésre vonatkozó […] térítési díjat, valamint emellett – döntésétől függően – a […] gondozásra is megállapíthat személyi térítési díjat. Magyarul, ha a fenntartó úgy dönt az ebédpénzen kívül bizonyos szempontok szerint havidíjat is beszedhetne. Akár az egy főre eső jövedelem negyedét is.

A Népszava a változtatási terv kapcsán arról ír, hogy a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete úgy nyilatkozott, hogy „apolitikus lépésnek tartják a bölcsődei térítési díj emelését egy olyan kormánytól, amely a családpolitikát, a családok támogatását, a népesedés ösztönzését, a gyermekvállalás segítését hangoztatja”. Úgy vélik, hogy a jelenleginél magasabb térítési díj bevezetésével sokan képtelenek lesznek igénybe venni az ellátást.

Jelenleg több mint 33 ezer gyermek jár bölcsődébe, az intézmények kihasználtsága eléri a 130 százalékot, a várólisták egyre hosszabbak. Soltész Miklós szociális államtitkár nyáron még arról beszélt egy bölcsőde megnyitóján, hogy nyolc és fél milliárd forintból mintegy 3200-3500 új bölcsődei férőhely létesülhet jövő év végéig az országban, ami nagyon fontos ahhoz, hogy a családok merjenek gyermeket vállalni.

A hírek nem szólnak arról, hogy a térítési díj fejében a családok vajon kapnak-e valamilyen ösztönző ajtódíszt a változtatás kiagyalójától. Mondjuk kijárat felirattal.

Center

Forrás:

http://www.kormany.hu/hu/nemzeti-eroforras-miniszterium/szocialis-csaladi-es-ifjusagugyert-felelos-allamtitkarsag/hirek/egyes-szocialis-targyu-torvenyek-modositasarol

http://www.hir24.hu/belfold/2011/11/16/ujabb-anyagi-csapas-a-csaladokra/

http://www.kormany.hu/hu/nemzeti-eroforras-miniszterium/szocialis-csaladi-es-ifjusagugyert-felelos-allamtitkarsag/hirek/soltesz-miklos-atadta-a-bolcsodet

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.