Jó dolog a nagycsalád?

drlucifer
PUBLIKÁLÁS: 2011. március 21. 07:30
Valamelyik nap Baluval együtt mentem az ikrekért a bölcsibe. Ahogy kifelé terelgettem a csemetéimet az ajtón, egy apuka kedvesen megjegyezte: talán vennem kéne egy pulit. Nagy kérdőjelek ülhettek az arcomon, mert hozzátette: terelgetni a csapatot.

Vigyorogtam egyet, de ma reggel újra átgondoltam az egészet. Akinek egy vagy két gyereke van, és nem is akar többet, az nagyon sokszor vagy így, vagy szörnyülködve reagál a gyereklétszámra. Már majdnem fintorogni kezdtem erre az egészre, amikor eszembe jutott, jómagam hogyan reagáltam, amikor a nővérem az első két gyereke születése után közölte velem: nem jön össze a harmadik, pedig nagyon szeretnék már (a nagy két év körül, ketteske meg olyan bő féléves lehetett ekkor). Nekem annak rendje és módja szerint elnyúlt a fejem, nem értettem, miért akar valaki kettőnél több gyereket.

A fentiekből látható: soha nem készültem ennyi gyerekre, mint amennyi végül lett.

Mégis: amikor a második terhességnél kiderült, hogy ketten vannak odabent, semmi rossz érzés nem volt bennem. Egyszerűen örültem, félelmeim a terhesség körüli lehetséges bonyodalmakra korlátozódtak, meg jövendő ikres-nagycsaládos életünk gyakorlati kivitelezésének megtervezésére (pl.: hogy fogok egy ikerkocsit bepréselni a liftbe).

Nagyon jó látni, ahogy Balu a kicsiket gardírozza. Ha olyanja van, segít öltöztetni, szól, ha nem vagyunk a közelben, és bajt kevernek. Mondókákat tanít nekik. Együtt játszanak. Mondjuk ki: a maga lassan 6 évével már komoly segítség, ha valamelyikünk egyedül van a három lurkóval.

A héten viszont sokszor a hajamat téptem. Esténként rendre elszabadult a pokol. Visítás, veszekedés, verekedés. Plusz Balun is kitört valami kései dackorszak, mert állandó harc lett a reggeli öltözés, morcos volt, elégedetlen. Úgy éreztem, felmondok, elköltözöm egy lakatlan szigetre, és kész. Mert hiába tudom, hogy valószínűleg a saját egyre fokozódó fáradtságom, meg idegességem is sokat ront a helyzeten, ez akkor és ott, amikor éppen tépik egymást, nem vigasz.

Aztán tegnap reggel befutott a párom lánya is. És valahogy helyreállt a normális élet. A nagyok egyből elvonultak, csak azt hallottuk Balu szobájából, hogy csipognak folyamatosan. És a minik is magukra találtak. Ma reggel meg mind a három jött, bebújtak mellénk az ágyba. És minden a helyére került.

Igen, jó dolog a nagycsalád. És olykor iszonyúan idegesítő az egész. De valószínűleg az is átéli ugyanezeket, akinek kevesebb gyereke van. Legfeljebb a zajszint kicsit kisebb.

DrLucifer

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.