Ovinapló: Az unalmas hétköznapok

Az óvodába járás egyik – számomra pozitív - „mellékterméke”, hogy lényegesen kevesebbet nézünk tévét, ill. a laptopon mesét. Azelőtt, ha elég határozottan akarta, akkor a mamával néztek Minimaxot délután, illetve a fürdés előtti fél órában bekapcsoltuk a számítógépet neki, hogy tudjunk egy kicsit beszélgetni. Ilyenkor megnézhetett három rész Thomast, Kippit, vagy Kisvakondot, vagy egy hosszú Tesz-Vesz várost. A napokban megállapítottam, hogy rengeteg gyerek CD-nk van: az előbbieken kívül van még Eperke sorozat, Babar, és Maja a méhecske. Természetesen megvan a Vuk, és a padláson megtaláltam a No megállj csak! című rajzfilmet is. Vannak „nagyfilmjeink”, amiket együtt szoktak nézni az apukájával. Nagy kedvenc most a Hercegnő és a Béka, de sokáig a Valamit visz a víz című egeres film volt a sláger. Az előtt pedig a Hortont néztük, ami egy jópofa elefántról szól. Nagy mellényúlásunk volt azonban a Verdák című rajzfilm: könyvben megvan, sokat olvastuk. A rajzfilmet azonban iszonyú gyorsnak, követhetetlennek láttuk, úgyhogy gyorsan elcsomagoltuk. Maradunk az olvasásnál. Ugyan az óvodában is van tévé, azonban szerencsére nagyon-nagyon ritkán kapcsolják be. Szeptember óta még nem volt ilyen alkalom, amolyan vésztartalék szerepe van.

Nem akarom megfosztani Edinát a tévénézéstől, de örülök, hogy ez már csak a hétvégékre fog korlátozódni. Hétközben délutánonként lelkesen eljátszik az egész nap nem látott játékaival. Illetve anya- és apapacival akik boldogan állnak négykézláb és várják a döntést, hogy aznap kinek a hátán lovagol be Edina a fürdőszobába!

Azt azért még el kell mesélnem, mivel lepett meg a lányom az egyik este, fürdés közben. Mintegy mellékesen előadta anyukája kedvenc jelenetét a Vukból: – Leskelődünk, leskelődünk, kis vörös? Nem láttál még macskát, kicsikém?

Donna