A scleroderma a betegeknek óriási lelki megterhelést jelent, mégis miként őrizhetik meg mentális egészségüket a diagnózist követően és a mindennapok során?
A betegség neve latinul „kemény bőrt” jelent, ami alapján azt gondolnánk, hogy ez egy szimpla bőrbetegség, azonban sajnos ennél többről van szó. A keményedés ugyanis a szervezet kötőszöveteit érinti, így megbetegítheti a tüdőt, a szívet, a veséket, az emésztőszerveket, az ízületeket és természetesen a bőrt is. A sclerodermában érintettek számát világszerte 2,5 millióra becsülik. A legtöbb esetben az életük aktív időszakában lévő, 25-55 év közötti nőknél jelentkezik ez az igen ritka betegség. Kialakulásának oka nem ismert, és jelenleg gyógymód sincs rá, bár már vannak olyan terápiák, amelyekkel sikeresen lehet lassítani a betegség előrehaladását és enyhíteni a tüneteit. Ráadásul a diagnózis sem egyszerű, mert a kórkép különféle szerveknél jelentkezhet, ezért nehéz felismerni az okot. Mint sok más betegségnél, itt is rendkívül fontos a korai felismerés és az időben elkezdett terápia.
A csökkent fizikai terhelhetőség életminőségbeli romlást és ennek következtében jelentős lelki megterhelést okoz a betegnek. Ez először akkor jelentkezhet, amikor a fennálló és sokáig megmagyarázhatatlan tünetek után a betegséget végre sikerül pontosan diagnosztizálni. A diagnózis ijesztő és megterhelő lehet a betegnek, mindamellett, hogy végre bizonyosságot nyer az, hogy milyen betegséggel is áll szemben. Később pedig, a betegség előrehaladtával és a tünetek változásával az életminőség romlása okozhat lelki problémákat, amelyekre nagyon fontos odafigyelni a betegnek is és a környezetének is.
A legfontosabb tanács, hogy azokra a dolgokra fókuszáljon a beteg, amit változtatni, befolyásolni képes, és adjon időt magának arra, hogy ezt az új helyzetet megértse, elfogadja, átgondolja. Ehhez ismernie kell a betegséget, a tüneteket, amelyek időről időre változhatnak, újabb tünetek jelenhetnek meg, ezért különösen fontos a rendszeres kontroll, az orvos tájékoztatása még a jelentéktelennek tűnő változásokról is.
Mivel a scleroderma a szervezet különböző részeit érintheti, ezért a tünetek változóak és sokfélék. A betegnek meg kell tanulnia a mindennapi praktikákat, amelyek segítik a korábban magától értetődően egyszerű, hétköznapi tevékenységek elvégzésében. Nem is gondolnánk rá, hogy a kéz fájó és merev ízületeivel milyen nehéz sminkelni, nehézséget okoz lecsavarni az üdítősüveg tetejét, apróbb dolgokat felvenni, tollal írni, vagy az arc bőrének megkeményedése esetén szűk szájú üvegből inni. A mindennapi praktikák elsajátításához szerencsére már elérhetőek oktatóvideók, de a betegszervezeteknél is sok hasznos tanácsot kaphatnak a betegek. Ilyen praktika például, hogy a tollra vastagabb gumipántot tekernek, ami megkönnyíti a fogást, a konyhai munkák során használatos csavaros tetejű üvegekből a folyadékot pattintható tetejűben tárolják, a főzéshez könnyű edényeket választanak, hiszen a nehéz edények, serpenyők megtartása is gondot okozhat.
A hétköznapi tennivalók elvégzésének képessége azt is jelenti, hogy az érintett személy továbbra is teljes értékű tagja tud maradni a közösségének, és nem kell félnie az elszigetelődéstől, bár lesznek olyan helyzetek, amikor a betegnek mások segítségére kell támaszkodnia, aminek az elfogadása nem mindig könnyű. Jó átgondolni azt előre, hogy ilyen helyzetekben a beteg kire számíthat.
A nehézségeken átsegítheti a betegeket, ha fenntartják fizikai aktivitásukat, ami segít úrrá lenni a stresszen, az ízületi fájdalmakon, merevségen. A betegek állapotukhoz mérten tornagyakorlatokat, nyújtó gyakorlatokat végezhetnek, a kéz ügyességét fenntartó gyakorlatokat csinálhatnak – ilyen lehet például a horgolás -, vagy megtanulhatják a relaxációt segítő légzést.
A sclerodermára jelenleg nincs gyógymód, viszont számos terápiát alkalmaznak a betegség lefolyásának lassítására, és a területre irányuló kutatások száma is nő. Különösen nagy a jelentősége annak, hogy egy beteg esetében minél hamarabb felállítsák a diagnózist, és a beteg minél előbb a megfelelő szakemberekhez kerüljön. Korai diagnózis és megfelelő kezelés mellett akár jelentősen lelassítható a betegség előrehaladása, amely kihat a beteg további életének minőségére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.