Alacsonyabb ember hajlamos a szívproblémára?

koleszterin
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 16. 10:08
Szívproblémára számíthat, akit kisebb termettel áldott meg az ég? Kutatók szerint van összefüggés a magasság, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata között.

Szívproblémára számíthat, akit kisebb termettel áldott meg az ég? Kutatók szerint van összefüggés a magasság, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata között.

Hajlamosabbak lehetnek az alacsonyabb emberek a szívbetegségre. A megnövekedett kockázat köthető a genetikához, mely befolyásolja a magasságot - állítja egy brit szakemberek által vezetett kutatócsoport.

Kiderült, hogy egy ember szívbetegségre való hajlama nagyjából 13,5 százalékkal nő minden 6 centiméterenként, amennyivel az átlagosnál alacsonyabb a termet. Ez azt jelenti, hogy egy 1,5 méter magas embernek átlagosan 32 százalékkal nagyobb az esélye a szívbetegségre, mint annak, aki megvan 1,5 méter, de például ennél akár 15 centiméterrel is magasabb.

A 18 ezer ember bevonásával készült, mélyreható genetikai elemzés kimutatta, hogy számos olyan gén köthető a magassághoz és a fejlődéshez, mely nagy valószínűséggel szerepet játszik a szívbetegség megnövekedett kockázatában is.

„Felfedeztük, hogy azon embereknél, akik hordozzák ezeket a magasságot csökkentő, termetüket alacsonyabbá tevő genetikai variációkat, sokkal nagyobb a koszorúér-betegség kialakulásának esélye – mondta el Dr. Nilesh Samani, kardiológus professzor, aki egyben az angol Leicester-i egyetem szív- és érrendszeri tanulmányok tanszékének vezetője.

Míg azonban a jelenlegi tanulmány képes volt kimutatni az összefüggést a genetika, a magasság és a megnövekedett szívbetegség-kockázat között, teljes mértékben nem képes bizonyítani az ok-okozati összefüggést.

Fotó: 123rf.com

A szívbetegség akkor jelentkezik, amikor a zsíros plakkok eredményeképpen a vért a szívizmokba szállító artériák beszűkülnek. A plakkok az érfalak mentén alakulnak ki. Ha vérrög képződik egy plakk által beszűkített artéria részben, az blokkolhatja a vér áramlását a szívizom felé és szívrohamot okoz.

A kutatók ugyanakkor azt is felfedezték, hogy a megfigyelt megnövekedett genetikai kockázatoknak csupán a harmada származik a génekből, összefüggésben a „rossz”, azaz LDL-koleszterin szinttel és trigliceridszinttel a szervezetben.

„Ez azt jelenti, hogy az alacsony termettel összeköthető szívbetegség rizikó többségében más genetikai tényezőknek köszönhető, melyek jelenleg még kevésbé érthetőek – fogalmazott Dr. Ronald Krauss, a kaliforniai Oakland-i Kutató Intézet Gyermekkorházának atherosclerosis kutatás-vezetője. – A genetikai adatok kellően jelentősek ahhoz, hogy azt mondhassuk, valami egyéb is van a háttérben. Hogy mi az, arról még csak feltételezések születtek” – tette hozzá.

Néhány, kutatók által azonosított gén azzal befolyásolja a szívbetegség kockázatát, hogy hatással van az érfalakban és a szívben a sejtek növekedésére – jelentette ki Dr. Krauss és Dr. Samani. Ezek a variációk olyan módon befolyásolják az érfalakat, hogy azokban könnyebben alakul ki érelmeszesedés, vagyis az artériák beszűkülése, megkeményedése.

Más géneket a szervezetben kialakuló gyulladáshoz kötnek, mely szintén a szívbetegség rizikófaktora.

Több, mint 60 éve ismert, hogy aki alacsony, az nagyobb valószínűséggel számíthat szívproblémára. Ez azonban az első tanulmány, mely azt sugallja, hogy a genetika lenne ennek elsődleges oka.

Az orvosok mindeddig nem voltak képesek kizárni lehetséges magyarázatokat. Például, az egyik teória szerint egyes emberek a rossz táplálkozás miatt alacsonyabbak, mely szintén hajlamosítja őket a szívbetegségre.

"Ahhoz, hogy jobban megértsük az alacsony termettel összefüggésbe hozható szívkockázatokat, a kutatók adatokat gyűjtöttek két, közelmúltban végzet nemzetközi kutatásból, az emberi genom kapcsán. Ezek egyike a magasság genetikáját, a másik a szív genetikáját tanulmányozta" – magyarázta Dr. Christopher O'Donnell, az Amerikai Nemzeti Szív-, Tüdő-, és Vér-egészségügyi intézeten belüli Framingham Heart Study társ-igazgatója.

A kutatócsoport először a magasságban történő változás és a koszorúér-betegség kockázata közötti összefüggést tesztelte, 180 különböző magassághoz köthető genetikai variáció vizsgálatával, közel 200 ezer embernél. Felfedezték, hogy relatív 13,5 százalékos a szívbetegség rizikó-emelkedése 6 centiméterenként – vagyis ahányszor 6 centiméterrel kisebb egy ember magassága az átlagosnál.

Majd egyedi genetikai adatokat elemeztek egy kisebb, 18 ezer ember bevonásával készült kutatás alapján. Számos olyan folyamatot azonosítottak, melyekkel a gének befolyásolhatják a magasságot és hatással lehetnek a szívbetegség kockázatára.

Érdekes módon a magasság szívbetegség-rizikóra gyakorolt hatása nemek szempontjából is specifikusnak tűnik. „Egyértelmű hatást fedeztünk fel a férfiaknál, de a nőknél nem” – mondta Dr. Samani.

Mindhárom szakember egyetért azonban abban, hogy ezek az eredmények csupán előzetesek, nem jelzik egyértelműen azt, hogy az alacsonyabb embereknek bármi egyebet is tenniük kellene a szívproblémák elkerülése érdekében, mint ami általában mindenkinek javasolt. Azaz, egészséges életmódot és étrendet folytatni.

"Minden embernek a saját kockázati tényezőit érdemes figyelembe vennie és ezekről konzultálnia az orvosával. A magasságunkkal aligha kezdhetünk érdemben valamit, de azzal sokat tehetünk a szívünkért, ha a káros szokásokat kiiktatjuk és javítunk általános egészségügyi állapotunkon" – javasolja Dr. O’Donnell.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.