A koronavírus-fertőzésen átesett betegek közül többen elhúzódó panaszokról számolnak be. A szaglás elvesztése, a fejfájás és fáradtságérzet mellett sokaknál tartósan fennáll a nehézlégzés, légszomj és köhögés is.
Dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, a Tüdőközpont főorvosa elmondta, hogy mit javasol ilyen esetben.
Attól függetlenül, hogy enyhe, vagy súlyosabb tüneteket okoz valakinél a koronavírus-fertőzés, sok betegnél elhúzódó panaszok jelentkeznek a felépülést követően. Sokan még a fertőzés lezajlása utáni hetekben is erős fáradtságérezre panaszkodnak, erőtlennek érzik magukat. Jellegzetes tünet a szaglás- és ízérzékelés elvesztése is, mely akár napokkal a pozitív teszt előtt is kialakulhat, és a tünetek elmúlását követően még hetekig megmaradhat. Gyakori panasz a légúti tünetek hosszadalmas gyógyulása, a betegeknél sokáig megmaradhat a légszomj és a köhögés is.
Az EClinical Medicine folyóiratban közölt kutatásban 55, COVID-19 fertőzésből felépült páciens vizsgálata alapján megállapították, hogy a fertőzés még akár hónapokkal később is hatással lehet a tüdő működésére. Az elhúzódó panaszok attól függetlenül jelentkeztek a 48 éves átlagéletkorú betegeknél, hogy a koronavírus-fertőzés súlyosabb, vagy enyhébb tüneteket okozott náluk. Mindannyiukat ellátták kórházban, a fertőzés lezajlása négy betegnél volt súlyos, de gépi lélegeztetésre egyikőjüknél sem volt szükség. A kezelés során oxigént 14 beteg kapott.
A kórházból való hazatérésüket követően három hónappal később mindannyian visszatérhettek a munkába, ám néhány tünet továbbra is jelen volt az életükben. Gyomor-és bélrendszeri problémák, fejfájás és fáradtság mellett légszomjra és köhögésre panaszkodtak. A koronavírus-fertőzés után 3 hónappal később készült mellkas CT lelet a résztvevők 70 százalékánál mutatott eltérést. Négyből egy személynél pedig a légzésfunkciós értékek is romlottak. Néhány páciens esetében egyéb betegség – diabétesz vagy magas vérnyomás – is fennáll, de tüdőbetegsége egyikőjüknek sem volt a fertőzést megelőzően. A károsodás tehát egyértelműen a koronavírus-fertőzés következménye.
"Megjelenése óta egyre többet tudunk a koronavírus-fertőzésről. Habár a súlyos lefolyású betegség rizikója valóban a krónikus betegek és az idősek esetében magasabb, ma már az is látszik, hogy a fertőzés a fiatalabb, egészséges szervezetet is megviselheti, hosszú lefolyású tüneteket és szövődményeket okozva" – magyarázza dr. Potecz Györgyi. Fontos, hogy mindenki, aki a fertőzésen átesett, akár enyhe tünetekkel is, csak fokozatosan térjen vissza a korábbi életritmusához, különösen a sportoláshoz.
A fertőzés lezajlását követően szükség lehet tüdőgyógyászati kivizsgálásra, mely elsősorban az alábbi esetekben indokolt:
A kivizsgálás része lehet többek közt tüdő röntgen, mellkas CT, légzésfunkció, terhelési oxigén szaturáció méréssel és laborvizsgálatok is. A szükséges vizsgálatok mindig egyénre szabottan történnek, az orvos határozza meg a beteg állapota, tünetei és egyéb betegségei alapján. Az eredmények birtokában az esetleges elváltozásokat felismerni és kezelni lehet, a panaszok súlyosbodását meg lehet előzni, jobb életminőséget lehet elérni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.