Az új világjárvány mindenkit arra késztet, hogy végiggondolja, mit tud tenni önmagáért. Az interneten számtalan tanácsot olvashatunk, amelyekben az otthon maradás, a kézmosás mellett a C és D vitamin szedését javasolják.
A gyógyszertárakban is tapasztalható, hogy ez a két vitamin fogy leginkább – talán éppen az internetes tanácsok miatt. Mit tehetünk, milyen vitaminokat részesítsünk előnyben és miért? Dr. Gyovai Gabriellanőgyógyász, a Toman Lifestyle orvosszakértője gyűjtötte össze, és írta le legfontosabb tanácsait.
Jelen pillanatban a koronavírus járvány miatt került fókuszba a kérdés, mivel erősítsük immunrendszerünket, de az ősz különben is rendkívül fontos időszak ebből a szempontból. Ilyenkor újra közeledik a szezonja az influenzának, és néhány hasmenéssel járó vírus is ezidőtájt gyengíti a szervezet védekezését. Egy koronavírussal, vagy bármely vírussal fertőzött szervezet a baktériumokra sem tud olyan hatékonyan reagálni, ahogy kellene, így hamar felülfertőződhet az eredetileg vírusos folyamat. Az eddigi tapasztalatok alapján erre a vírusra jellemző, hogy a fehérvérsejtek számát és működését lényegesen csökkenti. A betegek 40, néhol 80 százalékánál láttak számbeli csökkenést, különösen egyik fajtájuk – a limfociták – esetében. Ez magyarázza, hogy nemcsak a koronavírus itt a gond, hanem az általa meggyengített védekezőképesség is.
Vajon mire kellene odafigyelnünk? Elég a C-vitamin vagy a D vitamin szedése? Az iskolában még azt is tanultuk, hogy az A vitamin a legfontosabb a bőr és a nyálkahártyák szempontjából. Vajon a vashiány mennyit ronthat a védekezésen? Vegyük őket sorra!
A magyarokra jellemző táplálkozással sajnos nem viszünk be elég D vitamint, így a D-vitamin-hiány gyakori minden életkorban. Ha a táplálékkal akarnánk felvenni, akkor naponta kellene fogyasztanunk kistestű, olajos tengeri halakat. A szervezetünk részben belső forrásból is elő tudná állítani a vitamint a Nap B típusú ultraibolya sugárzásának hatására, csakhogy a ruhával fedett területeken ez a hatás nem jön létre. A fényvédő krémek 97–99%-kal csökkentik a bőrben a D-vitamin képződését A Budapesttel azonos szélességi körön fekvő Bostonban élő fiatal amerikai lányok 54%-ának nem volt megfelelő a D-vitamin-ellátottsága. Ugyanitt igazolták, hogy a november-február időszakban egyáltalán nincs D-vitamin-szintézis. Most még egy kicsit kitart a nyáron megszerzett adag, de azért már itt az idő elkezdeni pótolni. Magyarországon is nagyon gyakori az alacsony D vitamin szint a vérvételi eredményeken. Mi orvosok, javasoljuk a D vitamin szedését olyan nőknél és férfiaknál, akik eddig nem fordítottak figyelmet a D vitamin pótlására, mivel jó esélye van annak, hogy a készletek hiányosak. Elvétve lehet találkozni olyan laboratóriumi eredményekkel, hogy valakinek túl magas lenne a D vitamin szintje, ez is inkább azoknál fordul elő, akik hosszú ideje megadózisokban fogyasztották, napi 6-8000 egységnyit.
A D-vitamin immunregulációs hatásának magyarázata az, hogy hatására erősödik az immunválasz. Az egyik fehérvérsejt fajta - a limfocita olyan anyagokat termel, ami ellenanyagok segítségével öli el a kórokozókat, az immunglobulinok termelődését fokozza. A falósejtek a kórokozó baktériumok mellett a vírussal fertőzött sejteket is bekebelezik, így a továbbiakban a vírus nem tud szaporodni és kiszabadulni belőlük. Ezeknek a falósejteknek a munkáját is segíti a D vitamin.
Hihetetlenül fontos az immunválasz sok lépésénél. Segítségével találnak oda a fehérvérsejtek a kórokozóhoz, hogy semlegesítsék őket. A C-vitamin fokozza a falósejtek működését is. A küzdelemhez tartozik az oxidációs folyamat, amivel az ártalmas anyagokat eltünteti a szervezet. A keletkező szabadgyököket kordában kell tartani és időben semlegesíteni kell. Az oxidatív stressz korlátozásában is nagyon nagy szerepe van a C vitaminnak, ahogy egyébként a D vitaminnak is.
Sok nőnél a bőséges menstruáció miatt vashiány alakul ki, ami nemcsak a vér csökkent vas tartalmát jelenti, hanem minden szövetét, így a nyálkahártyákét is. Ha a fertőzött ember tüsszent, a vele egy légtérben tartózkodók orrnyálkahártyáját és kötőhártyáját egyaránt érik a fertőző vírus részecskék. A vas szerepe a nyálkahártyák védelmében nagyon fontos, érdemes odafigyelni arra, hogy elég vasat vigyünk be ilyenkor szervezetünkbe, és ne veszítsünk nagyon sokat.
Sajnos az interneten is megjelennek tréfás mondások, miszerint a koronavírus ellen a jó magyar pálinka hatásos lenne. Ez egy nagyon káros tréfa, mivel az alkohol ivásával vizet veszítünk – dehidratálódunk –, ami csökkenti az ellenállást. Amennyiben valaki megkapja a koronavírust és esetleg még szövődmények is fellépnek, a méregtelenítéshez egészségesen működő májra van szükség, oktalanság feleslegesen terhelni és elrontani a működését. A bélbolyhok működésére is káros hatású, nagy butaság, hogy „fertőtlenít”. Fontos lenne fokozni a folyadékbevitelt víz és teák formájában.
Az immunitásnak jól tesz a mozgás, de az erőltetett edzés nem. A társas futásnak szerintünk sajnos most nincs itt az ideje, és edzőtermekben sem lehetünk együtt az edzőpartnerekkel. Mi lenne, ha otthon mozognánk? A Toman Diet is készített olyan videókat, melyek otthon végezhető gyakorlatsorokat mutatnak meg, ezzel segítve, hogy most se telepedjen ránk a mozgásszegénység. Érdemes kattintani a Toman Short Sport YouTube csatornájára. Nagyon fontos, hogy saját test típusunkat és jelenlegi állapotunkat vegyük figyelembe, amikor mozgunk és a gyakorlatokat végezzük.
Orvosi szempontból tehát mindenképpen érdemes figyelni a vitaminellátásra és a mozgásra. A koronavírussal fertőzött emberek 80 százalékánál várhatóan könnyen átvészelhető fertőzésről lesz szó. Tegyünk meg mindent, hogy ebbe a csoportba tartozzunk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.