Májkárosodás alatt a májsejtek pusztulását, működésének csökkenését értjük. Szerencsére a jó regenerációs kapacitás miatt, ha az ártalom időben megszűnik, a funkció tökéletesen rendeződik, az eltérés nyom nélkül gyógyulhat.
Tartós károsító hatás esetén azonban a regenerációs kapacitás nem tud lépést tartani, így az ártalom jellegétől, erősségétől függően bizonyos időn belül a klinikai tünetek megjelennek. A funkcióvesztés sebességétől függően beszélünk akut vagy krónikus májkárosodásról. Tekintettel arra, hogy a tünet a károsodásnak csak egy bizonyos szintje felett jelenik meg, kezdetben csak a laboratóriumi vizsgálatok eredménye alapján becsülhetjük.
Vannak olyan májenzimek, melyek a májsejt sérülését elhalását jelzik, és olyanok, melyek a máj maradék kapacitását. Ismét más enzimek az epeutak sérülésekor emelkednek. A máj által képzett fehérjék, zsírok vérszintjének csökkenése szintén fontos mértéke annak, hogyan működnek a májsejtek. Az alvadási fehérjék megfogyatkozása, az alvadási idők megnyúlása arányos a májkárosodás mértékével. Az epefesték normális májműködés mellett az epével a bélbe ürül.
Vérszintjének emelkedése a méregtelenítő funkció károsodását jelzi és klinikailag sárgaság képében jelentkezik. Sárgaságot azonban nem csak a máj kóros működése, hanem az epeutak elzáródása is okozhat. Laboratóriumi módszerek, hasi ultrahang segítenek az elkülönítésben.
A laboratóriumi eredmények segítségünkre vannak abban is, hogy közelítő pontossággal megítélhessük, hogy egy adott eltérés hátterében alkoholfogyasztás áll-e. Ha a működés súlyosan romlik, tünetek és panaszok is mutatják a károsodás mértékét. A sárgaság pl. jól látható jel, könnyen észrevehető a fehérjeképzés zavara miatt kialakuló bokaödéma, vagy hasűri folyadék felszaporodása.
A képalkotó eljárások: a hasi ultrahang (UH), a komputer tomográfia (CT) elsősorban gócos elváltozások (ciszták, daganatok, áttétek stb.) esetén segítik a folyamat kiterjedésének a megítélését, de természetesen mutatják a máj megnagyobbodásának fokát, vagy a májbetegséget kísérő lépmegnagyobbodást. Speciális UH jelzi a májkörüli vénák tágulatát. Májzsugor esetén gyomortükrözésre is szükség van. A nyelőcső alsó szakaszának visszértágulatai egyrészt megerősítik a májzsugor diagnózisát, másrészt jelzik a következményesen kialakult keringési zavar fokát, tehát azt, hogy a máj kötőszövetes átépülése milyen mértéket ért el.
Vannak olyan betegségek, ahol a károsodás jellegének megítéléséhez a máj szövettani vizsgálata is szükséges. Ehhez a májból egy speciális tű segítségével mintát kell venni. A mikroszkópos vizsgálattal látni lehet, hogy a májsejtek károsodása milyen fokú.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.