Mint ismert, a gyermekeknek komfortérzetet nyújtanak a játékbabák – ám hasonló hatást gyakorolnak az idősekre is, akik demencia miatt szenvednek, állítják az Alzheimer-kórt kutató szakemberek.
A gyermekek számára megnyugvást hoznak a játékbabák. Komfortérzetet biztosítnak azonban az élet későbbi szakaszában is – a demencia és az Alzheimer-kór által uralt idős embereknél. Két hölgy igazi hírnévre tett szert azzal, hogy különböző típusú memóriavesztésben szenvedő embereknek játékbabát ajándékoztak egy Kentucky-ban levő idősotthonban. Képeket készítettek arról, milyen örömmel ölelgetik a babákat tulajdonosaik és kiposztolták a Facebookra.
A koncepció egyébként nem új. A kutatók „játékbaba terápiának” nevezik a módszert, s azt jelenti, hogy a közepestől a súlyos demenciában szenvedő embereknek segítenek vele. A szakemberek úgy vélik, a módszernek vannak előnyei és hátrányai is.
"A szájról szájra terjedő hírek szerint javíthatják a páciensek hangulatát, megnyugtatják őket, amikor izgatottak, s olyan érzést nyújtanak, mintha lenne társaságuk" – mondta el Ruth Drew, az Alzheimer Szövetség információs és támogatási szolgáltatásainak vezetője.
"Egyes emberek azonban túlzottan is kötődhetnek a babához és szorongást élnek meg, ha nincs náluk – de olyan is előfordul, olyannyira belevonják magukat a játékbaba gondozásába, hogy az egy stresszes házimunkává válik számukra” – magyarázta Drew.
A gondozók közül nem egy fenntartással kezelné a játékbaba ajándékozást, mert úgy érzik, lealacsonyító és leereszkedő gesztusnak is tűnhet.Ugyanakkor, aki nyitott az ötletre, annak érdemes megpróbálnia.
„Arra biztatjuk a gondozókat, fedezzenek fel olyan tevékenységeket, amelyek a legjobban lekötik az illetőt, akit gondoznak" – mondta Ruth Drew. – "Az Alzheimer-kórral élő emberek, különösen a betegség késői szakaszában, különbözőképpen reagálhatnak különféle kölcsönhatásokra vagy ingerekre.”
„Noha sosem volt robusztus tudományos kísérlet, mely a játékbaba terápia előnyeit bizonyította volna, azoknak, akik komfortosnak találják azt, biztonságos módszernek tűnik az Alzheimer-kórral élők életének javítására” – tette hozzá Neha Pathak orvos, a WebMD orvos-szerzője.
Amennyiben a játékbaba mégsem jó választás demenciás vagy Alzheimer-kóros szerettünk számára, ki lehet deríteni azt is, élvezik-e esetleg a zenét vagy a háziállatok társaságát - akár a tánccal is lehet próbálkozni, véli Drew.A lényeg az, hogy olyan tevékenységeket találjunk, amelyeket tudnak élvezni és segítenek nekik méltósággal élni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.