Mentse a fogait, amíg menthetők!
A fogínysorvadás egy drámai folyamat, amely pár vércseppel kezdődik, és a fogak elvesztésével végződik. Van egy hosszú fázis, amikor még sok mindent tehetünk, hogy megakadályozzuk az íny és a csontok pusztulását, és ezzel megmenthetjük fogainkat. Mettől meddig tart ez az időszak, és mikor kezdhetjük a különféle protéziseket nézegetni?
Minden a szendviccsel kezdődik
Pontosabban bármilyen étellel, amit megeszünk. Evés után a szánkban maradt ételmorzsák és a rajtuk elszaporodó baktériumok egy vékony réteget képeznek a fogakon, amit lepedéknek hívnak. Figyelem! A baktériumok lesznek minden baj okozói, és már a kezdet kezdetén feltűnnek. Ha ezen a ponton eltüntetjük őket a színpadról, az Ínysorvadás című dráma már az első felvonásban véget ér. Hogyan szabadulhatunk meg tőlük? Hát a jó öreg fogmosással és fogköztisztítással. Egyszerű, nem?
A fogkő, mint gaz intrikus
Ha ezt a ragacsos réteget nem tüntetjük el, a dráma második felvonásában megjelenik a fogkő, ami a lepedék elmeszesedett változata. A fogkőben még több baktérium nyüzsög, mint a lepedékben, és ez bizony nagy baj. Csakhogy ezen a ponton a fogmosás már nem segít: a fogkövet ugyanis teljes biztonsággal csak a fogászatokon használt ultrahangos depurátorral lehet leszedni. A dráma második felvonásában tehát még mindig sokat tehet a baj elkerüléséért.
Ha a fogkő marad, és tovább terjeszkedik, viszi magával a sok bacilust az íny alá, és az íny előbb vagy utóbb gyulladásba jön. A gyulladás pusztító folyamat: a szövetek lassan, de biztosan sorvadnak, roncsolódnak. A harmadik felvonásban még mindig van egérút: az ínygyulladást ugyanis a fogkő eltávolításával és kürettálással (az ínyben felhalmozódott baktériumtelepek kiszedésével) meg lehet gyógyítani. Ám ha a baktériumok eljutottak a fogakat tartó szövetekig: az ínyhez, a csonthoz, és azokat is megtámadják – nos, ez már közvetlenül a tragikus végkifejlet előtti rész, amelynek neve: fogágybetegség. Ahogy fogy, pusztul a gyulladásban levő csontszövet, úgy lazulnak ki sorban a fogak, és az ínysorvadás utolsó felvonásában egymás után ki is hullanak.
Lépjünk időben, ne nézzük tétlenül fogaink elvesztését!
Naponta legalább egyszer olyan alaposan meg kell tisztítani a fogakat, hogy sehol se maradjon rajtuk lepedék: se a fog felületén, sem a fogak között. A fogak felszínéről fogkefés fogmosással, a fogak közül fogselyemmel vagy fogköztisztító kefével kell leszedni a lepedéket. Az antibakteriális szájvizeket azonban ne vigyük túlzásba: azok ugyanis válogatás nélkül minden bacilust elpusztítanak, azokat is, amelyek hasznosak a száj egészségéhezUniklinikHa felmenőink között is voltak, akik fogágybetegségben szenvedtek, akkor megelőzésképpen érdemes kifejezetten ínysorvadás elleni fogkrémetVagyis törekedjünk arra, hogy már az első felvonásnál véget érjen a darab. A fogínysorvadást ugyanis akkor a legkönnyebb kezelni, ha ki sem alakult! A többi fázisban egyre nehezebbé válik a szakember dolga: bár az ínyműtétektől a kihullott fogak implantátummal való helyettesítéséig számos megoldáshoz nyúlhatnak, ezek sokszor már bonyolult, rengeteg időt és pénzt felemésztő eljárások szoktak lenni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.