Egy amerikai kutatás arra az eredményre jutott, hogy a hallássérült páciensek gyakrabban kerülnek vissza a kórházba miután már hazaengedték őket.
A tanulmány azt mutatta ki, hogy 32%-kal nő a kórházba visszatérő betegek aránya, amennyiben az illető hallásproblémával rendelkezik, ezért gondja van a kommunikációban.
Az amerikai tanulmány megállapította, hogy a halláskárosodásban szenvedő kórházi betegek, akiknek nehézségei voltak az orvosi személyzettel való kommunikációban, nagyobb valószínűséggel – 30 napon belül – visszakerülnek a kórházba, mint azok a betegek, akiknek nincs gondja a hallásával - számol be a Mindenamihallas.hu
A tanulmány azt is kimutatta, hogy mintegy 12%-uk szerint a hallási nehézségek miatt nehezen tudtak kommunikálni az orvosokkal vagy más kórházi személyzettel.
Az amerikai Medicare felmérésében (MCBS) 4 436 páciens vett részt. A résztvevők 65 évesek vagy annál idősebbek voltak. Mindegyik vizsgálatban résztvevő legalább egyszer került kórházba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.