Őssejt beültetésével kezeltek sikeresen egy HIV-fertőzöttet

vírus
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 07. 17:51
Őssejt-besültetésével kezeltek egy londoni HIV-fertőzöttet, ő a második beteg, akinél a módszer tartósan kimutathatatlanná tette a vírust - írta a BBC hírportálja.

Őssejt-besültetésével kezeltek egy londoni HIV-fertőzöttet, ő a második beteg, akinél a módszer tartósan kimutathatatlanná tette a vírust - írta a BBC hírportálja.

A meg nem nevezett férfi betegnél 2003-ban állapították meg a HIV-fertőzést, 2012-ben pedig az előrehaladott Hodgkin-kórt, a nyirokrendszer rosszindulatú daganatos megbetegedését.A tumor kezelésére kemoterápiát kapott, emellett egy HIV-rezisztens donor őssejtjeit ültették a páciensbe, 18 hónap elteltével sem a rák, sem a HIV nem volt kimutatható nála, pedig már HIV-gyógyszereket sem szed.A kutatók szerint azonban még túl korai lenne azt mondani, hogy a beteg meggyógyult.

A gyógyításban a University College London (UCL), az Imperial College London, a Cambridge-i és az Oxfordi Egyetem kutatói vettek részt - ismertette keddi számában a Nature tudományos lap.Tizenkét évvel ezelőtt egy beteg Berlinben kapott olyan donortól csontvelőt, aki természetes módon, egy génje - a CCR5 nevű receptort kódoló gén - miatt volt védett a HIV ellen. Az amerikai Timothy Brownnál két transzplantációt végeztek, valamint a leukémia ellen sugárterápiát is kapott. Úgy tudni, ő volt az első, akinél sikerült legyőzni az HIV-et.

Fotó: 123rf

"Most, hogy a második páciensnél is sikert értünk el ugyanazzal az eljárással, elmondhatjuk, hogy a berlini páciens esete nem anomália volt, hanem valóban a kezelés pusztította el a vírust mindkét beteg szervezetében" - mondta Ravindra Gupta, a kutatás vezetője.

A vírus világszerte legelterjedtebb törzse, a HIV-1 leggyakoribb receptora a CCR5, melynek segítségével a sejtekbe jut.Az emberek egy nagyon kis csoportja ellenáll a HIV-nek, mert a CCR5 receptort kódoló génből két mutáns kópiát hordoznak, tehát az őssejtjeikbe nem jut be a vírus.A londoni beteg olyan donor őssejtjeit kapta, aki a speciális génvariáns hordozója.

Andrew Freedman, a Cardiffi Egyetem tanára nem vett részt a kutatásban. Szerinte érdekes és jelentős az eset, de sokkal hosszabb ideig kellene vizsgálni, valóban nem tért-e vissza a vírus.

"Ugyan ezzel a kezeléssel nyilvánvalóan nem lehet a világ több millió HIV-fertőzöttjét kezelni, de az ilyen esettanulmányok segítenek a végleges gyógymód kifejlesztésében" - mutatott rá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.