Rég felfedezett, majd elfeledett, a természeti kincsek erejét latba vető kezelések élik reneszánszukat egészségünk javítása és megóvása érdekében.
Budapest fürdőkultúrája egyre távolabbi országokból vonzza magához a kíváncsi látogatókat, 118 fúrt kútjával és természetes forrásával, 19 féle gyógyvizével, történelmi fürdőivel, a természet erőforrásait hasznosító gyógykezeléseivel egyedülálló. Budapest fürdővárossá válásának előzményei egészen a XI. századig nyúlnak vissza, amikor is a keresztes lovagok a „Felhévíznek” nevezett gyógyhelyen, (ami a mai Gellért-fürdő forrása), és az „Alhévíznek” nevezett gyógyhelyen (ami a mai Lukács-fürdő forrása) kezeltették magukat, illetve a Margit-szigeti kolostorokba jártak gyógyulni. A középkorban a testkultúra hanyatlásával a fürdőkúrák is feledésbe merültek, egészen a XIX. századig, amikor Sebastian Kneipp tiszteletes lefektette a modern fürdőkezelések alapjait.
"A természetes gyógymódok leghatékonyabbjai közt tartjuk számon a gyógyvizes, gyógyiszapos kúrákat, melyek egyaránt alkalmasak megelőzésre, gyógyításra, és a közérzet javítására. Kialakult betegség esetén célzott helyi, és általános, egész testet érintő hatásai is vannak -anélkül, hogy gyógyszert vinnénk be szervezetünkbe! A gyógyvizekből felszívódó ásványi anyagok gyógyító hatást fejtenek ki. Emellett a meleg víz értágulatot okoz, így éri el izomlazító hatását, másrészt mozgáskönnyítő felhajtó erejük, ödémacsökkentő, szív munkáját, légzést javító hatásuk érvényesül a fürdőkúrák során. A budapesti gyógyvizek többsége kálcium-magnézum-hidrokarbonátos, így többségében mozgásszervi problémák kezelésére alkalmas" - mondja Molnár Ágnesgyógytornász,a SmileyMed vezetője.
Ide tartoznak a vizes és iszapos kezelések valamint az azokat kiegészítő masszázsok, elektro- és fizioterápiák. A balneoterápia a víz fizikai, kémiai hatásait ötvözi a speciális áramformák, vagy a húzás/nyújtás mechanikai hatásaival és a testre irányított vízsugár izomlazító hatásaival. A Tangentor vagy víz alatti vízsugár masszázs során kezelő kádba merülve magasnyomású vízsugárral masszírozzák, lazítják el az izmainkat, a merevebb, több kezelési időt igénylő izmokra fókuszálva, de az egész testet bejárva. A részleges elektromos fürdő alkalmával végtagjainkat kezelő kádacskákba, 32-34 oC-os vízbe helyezve különböző elektromos áramformákkal fokozzák a vérkeringést, ezáltal az ízületi fájdalmak csökkennek.
Az elektroterápia a különféle áramformák hatásait használja fel fájdalom és gyulladás csökkentésére, keringésfokozásra, az izomműködés javítására – ezáltal a kezelt terület táplálását javítják, illetve a káros anyagok elszállítását fokozzák, segítik a regenerációt.
Az orvosi gyógymasszázs kifejezetten a fájdalmas, túlfeszült területre hat. Csökkenti a fájdalmakat, az izmok között futó idegek nyomásait, javítja az ízületek terhelését, és az egész közérzetet. A sportmasszázsok erősebb, kevésbé problémamegoldó, inkább általánosabb izomlazító kezelések. A wellness masszázsok az általános közérzetjavításra szolgálnak.
A gyógytorna – fizioterápia egy fizikális felméréssel kezdődik és már 5-10 kezelés alatt (egy – két hét) jelentős eredményeket lehet vele elérni a mozgás szervrendszeri elváltozások kezelésében. Sok gyógytornász manuálterápiát is végez, amely fokozza a tornagyakorlatok hatását. A gyakorlatok az erősítést, nyújtásokat, gerincstabilizálást, mozgástudatosítást, keringésjavítást, izomcsoportok működésének harmonizálását, ízületek mozgástartományának növekedését szolgálják.
A nyirokmasszázs vagy limfodrenázs a kötőszövetben futó erek érzáró izmait tágítja, és a nyirokkeringést fokozza, ezáltal csökkenti a szervezetben – főleg végtagokban lévő ödémát
A wellness kezelések többek közt Kneipp kúrát, fürdő kezeléseket, relaxációt, mozgásterápiát jelentenek. Az általános jobb közérzetet javítják, ezáltal hatnak a testi és szellemi lazulásra.
Használjuk ki ezt az újra felfedezett kincset, mert az egészségünk jelenti az életminőségünk alapját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.