Magas vérnyomás: van, akinél már ez a normális?

stroke
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 14. 21:07
Szigorúbb szabályok várhatók a magas vérnyomás ellen

Szigorúbb szabályok várhatók a magas vérnyomás ellen

Megdöbbentő adatok: az Egyesült Államokban 30 millió embernek magas a vérnyomása, s valamit sürgősen tenniük kell ez ellen – a szívgyógyászok igen kemény szabályokat vezetnének be az érintettekre nézve 2017 novemberében.

Tenniük kell végre az amerikaiaknak a magas vérnyomással szemben – egy új kezelési útmutató, melyet szívgyógyászok adtak ki, keményen fellépne a súlyos egészségügyi kockázat ellen.

Az Amerikai Szív Szövetség orvosai és specialistái, az Amerikai Kardiológusok Kollégiumának szakemberei és kilenc egyéb csoport komolyan megkongatta a vészharangot a magas vérnyomás széleskörű elterjedtsége miatt, ugyanis a legfrissebb adatok szerint az amerikai felnőttek 46 százalékát – azaz körülbelül 103 millió embert – diagnosztizálni lehetne magas vérnyomással.

Ez jóval több, mint a korábbi 32 százalék – avagy 72 millió ember -, mely adat a régebbi iránymutatásokban szerepelt.

Azoknak, akik rövid időn belül a magas vérnyomásosok kategóriájába esnének, sürgősen változtatniuk kell a szakemberek szerint: módosítaniuk kell étrendjüket, több testmozgásra és életmódbeli változtatásra van szükségük ahelyett, hogy elkezdenek gyógyszert szedni.

Az orvosok útmutatásai azokat a betegeket is megszólítják, akik már kezelés alatt állnak – esetükben is cél csökkenteni a magas vérnyomást – a jelenlegi előírás szerint nem tanácsos, ha 130/80-nál magasabb, míg korábban a 140/90 értéket tartották már veszélyt jelzőnek.

A változás sajnos nem olyan nagy, amennyire számítani lehetett – a szakértők egy 2015-ös tanulmányt követően jobb eredményt vártak, mivel az akkori felmérés azt mutatta: már a kicsivel alacsonyabb vérnyomás is életeket menthet.

Az új cél most „megfelelő egyensúlyt teremteni a hatékonyság és a biztonság között” azok számára, akiket valószínűleg hamarosan több gyógyszer szedésére biztatnának, s ezeknek olyan mellékhatásai lehetnek, mint a szédülés vagy a váratlan elesés – mondta el Bob Carey, az irányt adó bizottság alelnöke, a Virginiai Egyetem Egészségügyi Iskolájának professzora és dékán emeritusa.

Az egyelőre nem egyértelmű, milyen gyorsan és széleskörben szeretnék kieszközölni a változtatásokat az említett orvosok, de az biztos, hogy az alábbi módosításokra lehet majd számítani.

-Amennyiben a vérnyomás 130/80 és 140/90 értéket mutat, az orvos „első stádiumú” magas vérnyomásos betegként azonosítja majd a pácienst. Amit várni fog tőle: fogyás, testmozgás, a sóbevitel csökkentése, sok zöldség, gyümölcs és teljes kiőrlésű gabona fogyasztása.

-Ha első stádiumú magas vérnyomásos betegnek számít az illető, de egyéb kockázati tényezők is fennállnak nála – például korábbi stroke, szívroham, vesebetegség vagy diabétesz -, az életmódbeli változtatások mellett gyógyszert is ki kell próbálnia.

-Amennyiben a vérnyomás 140/90 érték feletti, a doktor életmódbeli változtatásra készteti majd a pácienst, de kétféle magas vérnyomás-csökkentő gyógyszer szedését is javasolni fogja neki.

-Annak, aki már szed valamilyen gyógykészítményt, nagyobb adagra lesz szüksége, illetve egyéb gyógyszerekre, hogy az új elvárásoknak megfeleljen egészségügyi állapota.

A 65 év felettieknek azonban sürgősen konzultálniuk kell majd orvosaikkal, milyen komoly mértékben kell őket kezelni a magas vérnyomás miatt.

Az új szabályokat a Hypertension és a Journal of the American College of Cardiology szaklapban is megjelentették a szakemberek.

Arra is kitérnek, hogy az egészségügyi szakembereknek és maguknak a pácienseknek otthon mindenképpen ellenőrizniük kell vérnyomásukat. Példának okáért egy rendelőben az orvosoknak és nővéreknek hagyniuk kell 5 percet pihenni a hozzájuk érkező pácienst, mielőtt megmérik a vérnyomását – annak érdekében, hogy két látogatás alkalmával kétféle értéket kapjanak.

A betegeket pedig arra késztetik, hogy rendszeresen ellenőrizzék vérnyomás értékeiket otthon egy, erre a célra kapott műszerrel.

Hogy miért olyan fontos a vérnyomás?

Ahogy idősödünk, egyre növekszik - lassan rongálva az ereket, növelve a szívroham, a stroke, a vesekárosodás és egyéb egészségügyi problémák esélyét.

Amennyiben elérjük a 130/80-as értéket, a komoly gondok kockázata megduplázódik. A szakemberek úgy gondolják, azoknak az embereknek, akiknél kétszeres a súlyos betegségek jelentkezésének kockázata, joguk van tudni erről és változtatni életvitelükön.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.