Ha valaki elmúlt 50 éves, egyes betegségek minden átmenet nélkül és fájdalmasan törhetnek rá. Azok a kellemetlenségek pedig, melyek miatt fiatalabban talán nem idegeskedtünk, középkorúként nagyobb problémaként jelentkeznek. Miből lehet hirtelen gond 50 év felett?
Talán életünk korábbi szakaszában is voltak itt-ott fájdalmaink, panaszaink ezzel-azzal, ám az biztos, hogy kevésbé vettük őket komolyan. 50 év felett azonban ezekből az akkor még semmiségnek tekintett tünetekből is komolyabb baj lehet.
Egyes betegségek 50 év felett kezdenek megmutatkozni, s ekkor les ránk leginkább a szívroham, a stroke, vagy a gyengülő csontok problémája is.
Melyek azok az egészségügyi gondok, melyek 50 év felett különösen veszélyesek ránk nézve és hirtelen jelentkeznek?
Cikkünk előző részében már szó esett az első 7 komoly egészségügyi problémáról, jöjjön most a második hat!
8.Elkülönülő retina: a szemünkön ez a fényérzékeny réteg felelős azért, hogy az agyunk tudja, mit is látunk. Ha elválik a szem külső részétől, nem kap megfelelően oxigént, sem egyéb tápanyagokat. Vagyis, egy 50 év feletti ember azt tapasztalhatja, hogy csak lebegő foltokat lát, vagy villanó fényeket. A látást akár végleg is el lehet miatta veszíteni, ezért azonnal orvoshoz kell fordulni! A probléma gyakoribb rövidlátóknál, valamint azoknál, akik átestek szürkehályog-műtéten vagy egyéb szembetegségük volt.
9.Vesekövek: a nehéz csomók, amelyek többségükben kalciumból állnak, a vesékben formálódnak. Gyakran ártalmatlanul távoznak a szervezetből, ám a nagyobb darabok extrém fájdalmat válthatnak ki, vérzést vagy fertőzést okoznak, sőt blokkolhatják a vizelés útját. Férfiaknál sokkal gyakoribbak, mint a nőknél. Megelőzhető a kialakulásuk, ha elegendő vizet fogyasztunk naponta.
10.Tüdőgyulladás: az 50 év felettieknél nagyobb a kockázata annak, hogy a baktériumok okozta tüdőgyulladás kialakul – jóval jellemzőbb, mint a vírus által kiváltott betegség, és sajnos életveszélyes lehet. Az idősebb emberek gyakrabban kaphatják el, mivel az immunrendszer gyengül a kor előrehaladásával. Van ma már ellene oltás, amelyet 65 éves kor felett érdemes is mindenkinek felvenni.
11.Gerincferdülés: lassan alakul ki, ám egyszercsak észrevesszük, hogy baj van, hirtelen jelentkezik a probléma. Ez akkor történik meg, amikor a gerinccsatorna, amely a gerincvelőt és egyéb idegvégződéseket is magába foglalja, keskenyedni kezd – általában ízületi gyulladás miatt. Az idegek törhetnek vagy deformálódhatnak, fájdalmat, zsibbadást, görcsöket okozva a nyakon és a hát alsó részén. Gyógyszerekkel vagy fizikoterápiával is gyógyítható, bizonyos esetekben műtéttel.
12.Köszvény: hirtelen fájdalomként jelentkezhet 50 év felett a köszvény is. A fájdalmat és a duzzadást az ízületekben érezzük, főként a nagy lábujjnál tapasztalható. Ez is az arthritis egyik formája, amelynek oka a szervezetben felgyűlt húgysav. Ez általában megtörténik, ha magas vérnyomásra szedünk gyógyszert, vörös húst eszünk és kagylót, vagy napi 2 alkoholos italnál többet fogyasztunk el. Az üdítőkben levő édesítőszer vagy fruktóz szintén felelős lehet érte, no meg az elhízás.
13.Tüdőembólia: a veszélyes probléma akkor alakul ki, amikor vérrög szorul az erekbe az egyik tüdőben. 50 év felett ennek sajnos megnő az esélye. Súlyos állapot alakulhat ki - azonnali orvosi segítségre van szükség, ha mellkasi fájdalmat, légszomjat, szédülést érzékelünk. Véres lehet a köhögés, lábfájdalom jelentkezhet, a bőr nyirkossá, kékessé válik. A vérrög általában a lábakban jelentkezik először, tehát ez egy korai figyelmeztetés: a duzzanat vagy fájdalom a vádliban intő jel lehet.
A tüdőembólia kockázata nő, ha volt már szívbetegségünk, a közelmúltban műtöttek bennünket vagy szűkös helyen ültünk, összehúzódszkodva (például repülőn vagy autóban) hosszabb ideig.
Ügyeljünk a jelekre és vigyázzunk magunkra!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.