„Két éve hullik a hajam – az elején még bizakodtam…”

hajhullás
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 30. 14:00
15-24 év közötti nő vagyok. Két éve hullik a hajam a fejem hátsó részén. Először mindig kicsit kipihésedik a terület, majd ki is hullanak a hajszálak. Korábban még reménykedtem, mert az első tenyérnyi foltot később benőtte a haj, de mire az a rész rendbejött volna, közvetlen mellette jelentkezett egy másik folt, s ugyanaz a folyamat megismétlődött. Ez már nehezebben is pihésedett, s azóta a tarkóm bal részén is kialakult folt, ahol szintén nagyon gyatrán nő a haj.

15-24 év közötti nő vagyok. Két éve hullik a hajam a fejem hátsó részén. Először mindig kicsit kipihésedik a terület, majd ki is hullanak a hajszálak. Korábban még reménykedtem, mert az első tenyérnyi foltot később benőtte a haj, de mire az a rész rendbejött volna, közvetlen mellette jelentkezett egy másik folt, s ugyanaz a folyamat megismétlődött. Ez már nehezebben is pihésedett, s azóta a tarkóm bal részén is kialakult folt, ahol szintén nagyon gyatrán nő a haj.

Bár a hajhullás természetes dolog, átlagosan napi 100 kihullott hajszál tekinthető normálisnak. Gond akkor van, ha nem nő új tincs a kihullottak helyett, s elkezdenek megjelenni a foltok – jegyzi meg a szerkesztő. Örökletes tényezők befolyásolhatják a hajhullást, valamint a menopauza, de a fenti életkorban ez nem lehet ok.

Bizonyos betegségek azonban szerepet játszhatnak a hajhullásban. Gyakori, hogy pajzsmirigy- vagy anyagcsere problémákkal küzd a páciens és sok esetben nem is tud róla. A stressz, valamint nőgyógyászati gondok ugyancsak kiválthatják a hajszálak fokozott hullását, ahogyan az is, ha valamilyen gyulladás van a szervezetben – lehet ez fog- vagy ínygyulladás is. Jellemző még, ha az ember vitamin- és ásványi anyaghiánnyal küzd, gombás fertőzése van, amely a fejbőrre is kiterjed, de egyes esetekben a szedett gyógyszer mellékhatásaként is kialakulhat a hajhullás – jegyzi meg a szerkesztő.

Első lépésben tehát a fejbőr- és a haj vizsgálatakor azt kell kideríteni, mi lehet a hajhullás mögöttes oka. Amennyiben a páciensen ránézésre nem látható, mi lehet a baj – tehát sem fertőzésnek, sem gyulladásnak nem látni nyomát -, fontos kikérdezni őt, milyen panaszai vannak még, milyen változásra figyelt fel - mert így közelebb jut az orvos a pontos diagnózishoz. Lehetséges, hogy túlzásba vitte a diétát vagy egyéb, hasonló okból reagált a szervezete hajhullással.

A páciens hajszálait mikroszkóppal elemzik (ez az ún. trichogramm), illetve az orvos vérvizsgálatot javasolhat.

A kezelést ezt követően személyre szabottan döntik el, hiszen az nagymértékben függ attól, mi váltotta ki a hajhullást. Legtöbbször gyógyszeres kezelést alkalmaznak, de szükséges lehet bizonyos körülmények megváltoztatása is – például stresszcsökkentés, illetve hajkárosító beavatkozások, eszközök használatának kiküszöbölése is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.