Hazánkban a húgyúti kövesség a népesség 5 százalékát érinti, és az esetek száma egyre nő, amiben a helytelen táplálkozás, az elégtelen folyadékbevitel, az elhízás és a mozgásszegény életmód nagy szerepet játszik. A betegség az érintettek több mint felénél pár éven belül kiújul, annak ellenére, hogy a vesekő sok esetben megelőzhető lenne – hívja fel a figyelmet a szeptember 26-30. között Európa-szerte megrendezett Európai Urológiai Hét kapcsán indított felvilágosító kampány keretében a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikája és a Szentkirályi Ásványvíz.
Magyarországon minden huszadik embernek lehet veseköve élete során, ami gyakori betegségnek számít: az urológiai osztályokon kezelt betegek 10-15 százalékát ilyen panaszokkal veszik fel. Többnyire középkorúaknál alakul ki, és a férfiakat háromszor gyakrabban érinti, mint a nőket. A vesekő kemény, kristályos anyagból áll, és többnyire kalcium-oxalát alkotja, amely kicsapódik a vizeletben. A kövek mérete az apró homokszemcsétől az akár a teljes vesemedencét kitöltő nagyságig terjedhet. Van, hogy a betegség nem okoz tüneteket, de többnyire heves, görcsös fájdalommal jár. A kisebb méretű kövek spontán kiürülhetnek a szervezetből, más esetben a kövek ultrahangos kőzúzással vagy műtéti beavatkozással távolíthatók el.
A betegség kialakulásának hátterében a genetikai hajlam mellett nagy szerepet játszik az egészségtelen életmód – az elégtelen folyadékbevitel, a túlzott sófogyasztás, a mozgásszegény életmód, az egyoldalú táplálkozás, a túlzott fehérjebevitel. Bár az ezeken való változtatással a vesekő sok esetben megelőzhető lenne, a statisztikák szerint mégis minden második-harmadik esetben kiújul a betegség öt éven belül. A szeptember 26-30. között megrendezett Európai Urológia Hét kapcsán a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikája a Szentkirályi Ásványvíz támogatásával és együttműködésével indított felvilágosító kampány keretében hívja fel a közvélemény figyelmét az urológiai betegségek, és különösen a vesekő veszélyeire, a megelőzés lehetőségire, valamint a helyes táplálkozás és folyadékfogyasztás jelentőségére.
„A tiszta, természetes ásványvíz ideális ital az emberi szervezet számára, a helyes folyadékfogyasztás pedig ugyanúgy az egészséges életmód nélkülözhetetlen része, mint a megfelelő étrend vagy a rendszeres testmozgás. Piacvezetőként felelősségünknek tartjuk, hogy fogyasztóinkat felvilágosítsuk arról, hogyan élhetnek egészséges életet, ezért is csatlakoztunk a SE Urológiai Klinikájához és támogatjuk munkájukat annak érdekében, hogy minél hitelesebb forrásból értesüljenek a vesekő megelőzéséről és az egészségmegőrzésről” – mondta el Balogh Levente, a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvizet tulajdonló Central Europe Mineral Water Holding elnöke.
„A genetikai tényezők ellen nem tehetünk, de a mozgással megakadályozhatjuk a vizelet pangását, így máris sokat tettünk a megelőzésért, emellett arra is figyeljünk, hogy változatosan étkezzünk. Ez azért fontos, mert ha valamely anyagból a vese túl sokat választ ki, akkor az az oldatból kiválva elősegíti a vesekőképződést. Kevés sót fogyasszunk, és igyunk annyi folyadékot – lehetőség szerint vizet, teát, alacsonyabb ásványianyag-tartalmú ásványvizet – hogy kb. 2.5 liter vizeletet tudjunk kiválasztani naponta” – mondta el a megelőzés kapcsán Prof. Dr. Nyirády Péter, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatója.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.