A hirtelen szívhalál megrázó esemény, főként akkor, ha fiatal, látszólag egészséges sportoló esik áldozatául. Az idei budapesti IRONMAN versenyen, Radoslav Okrucky szlovák triatlonista kétszáz méterrel a cél előtt összeesett és meghalt. A 41 éves szlovák versenyző halálának oka, az eddigi értesülések szerint, hirtelen szívhalál. Arról kérdeztük, Dr. Sztancsik Ilonát, a Sportorvosi Központ kardiológus, sportorvosát, hogy mi állhat a hátterében ennek a problémának, és hogyan előzhetők meg a „szív eredetű” váratlan halálesetek?
Egy IRONMAN versenyen az indulók 1,9 km-t úsznak, 90 km-t kerékpároznak és 21,1 km-t futnak, amely extra terhelést jelent az emberi szervezet számára. Ráadásul az idei budapesti verseny szélsőségesen meleg időben került megrendezésre, amely még inkább fokozta a verseny rendkívül embert próbáló, a test és akarat határait feszegető mivoltát. „Az ilyen tragédiák elkerülése miatt, a komoly fizikai terhelést jelentő megmérettetéseken csak a rendszeres, nagyon részletes kardiológiai, sportorvosi vizsgálat elvégzése után szabadna indulni, megfelelő felkészülés, edzés után. Ugyanis, ha valaki nincs tisztában azzal, hogy baj van a szívével és ilyen nagyfokú terhelésnek teszi ki a szervezetét, az rendkívül veszélyes lehet, a hirtelen szívhalál bekövetkezése szempontjából”- tudjuk meg, Dr. Sztancsik Ilonától.
Ebben az esetben a halál váratlanul következik be. A tragédiát leggyakrabban bizonyos öröklődő szívbetegségek, a koszorúér-betegség, illetve szívritmuszavar okozza, de ismert szívbetegség nélkül is kiválthatja a stressz, az extrém mértékű fizikai megterhelés. Nagyfokú fizikai igénybevétel és nem megfelelő folyadék- és ionpótlás hatására súlyos szívritmuszavar és kamrafibrilláció léphet fel. Ennek során a szív rendkívül gyorsan ver, remeg, s ezzel megakadályozza a kellő mennyiségű vér beáramlását a kamrákba. A szabályos, egyszerre történő izom-összehúzódás nélkül a szív képtelen a vérkeringést fenntartani, a pumpaműködés megszűnik, a keringés leáll. Számos esetben nem lehet előre számítani a bekövetkeztére, ilyen esetben a sportoló nem érez semmilyen különösebb előjelző panaszt és a szívében sincs semmiféle elváltozás.
Sajnos néhány esetben előfordul, hogy a legnagyobb körültekintéssel végzett rendszeres és kötelező orvosi ellenőrzés ellenére is bekövetkezik ilyen típusú haláleset az élsportolók körében, de szerencsére, a leigazolt versenyzők között, elenyésző a hirtelen szívhalál miatt elhunytak száma. Sokkal veszélyeztetettebbek viszont azok a 40 év körüli sportolók, akik amatőr szinten, orvosi kontroll nélkül sportolnak. Fontos, hogy a szabadidős sportokat intenzíven végző középkorúak is rendszeresen vegyenek részt sportorvosi ellenőrzésen. Abban az esetben ez feltétlenül szükséges, ha rendelkeznek szív- és érrendszeri rizikó faktorral, például magas a vérnyomásuk, vagy a vérzsír szintjük, de akkor is, ha nincsenek szív- és érrendszeri panaszaik. Ennél a korosztálynál ugyanis már fennállhat egy enyhe, vagy komolyabb koszorúér-betegség, magas vérnyomás is, ami kis, vagy közepes fokú terhelésnél még nem okoz érzékelhető problémát, de nagyobb terhelés esetén már produkálhat tüneteket. „Esetükben így lehetséges a hirtelen bekövetkező, halálos, szíveredetű események megelőzése. Ezen kívül, természetesen a rendszeresen sportoló fiatalabb korosztálynál is szükséges lenne a rendszeres sportorvosi vizsgálat, csak úgy, mint a profi sportolóknál” – fejti ki véleményét a szakértő.
A sportorvosi kivizsgálás során, az orvos elsőként kiszűri a kardiológiai rizikófaktorokat. Tájékozódik arról, hogy történt-e a sportoló családjában szíveredetű haláleset, vagy szívbetegség, illetve volt-e az illetőnek bármiféle panasza – légszomja, mellkasi fájdalma, szédülése – edzés, vagy versenyzés alatt. Ez után fizikális vizsgálattal és EKG elvégzésével megállapítja, hogy a sportoló szíve normálisan működik-e. Amennyiben a vizsgálatok bármilyen szíveredetű eltérésre adnak gyanút, további kardiológiai kivizsgálásra van szükség.
Ha sportorvos támogatása mellett, folyamatosan követjük egészségi állapotunkat, rendszeresen veszünk részt kardiológiai szűréseken, és időben felfedezzük a problémát, nagy eséllyel megelőzhetjük a komolyabb bajt. „Érdemes odafigyeljünk még az enyhének tűnő panaszokra is, és csak akkor edzünk és versenyezzünk, ha teljesen egészségesek vagyunk. Különböző megbetegedések esetén, a szabadidős sportok is kizárólag orvosi felügyelet mellett végezhetők. Így a minimálisra csökkenthetjük a súlyos egészségkárosodások, illetve a hirtelen bekövetkező szívhalál esélyét” – hívja fel a figyelmet Dr. Sztancsik Ilona, sportorvos, kardiológus.
Forrás: Sportorvosi Központ
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.