6 kevésbé ismert tünet, mely a vashiány jele

belgyógyászat
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 18. 10:18
A vashiányt felismerni, amikor még a vérképen esetleg nem látszik, nem egyszerű, hiszen egyes tünetekről nem is tudjuk, hogy erre is utalhatnak.

A vashiányt felismerni, amikor még a vérképen esetleg nem látszik, nem egyszerű, hiszen egyes tünetekről nem is tudjuk, hogy erre is utalhatnak.

A vas a szervezet számára nélkülözhetetlen elem, mert a „Fe„ biztosítja az oxigén eljutását a sejtekhez, vagyis a hiánya komoly problémákat okozhat.

A vashiány, és a vashiányos vérszegénység

A vas esszenciális elem, ami azt jelenti, hogy a szervezet nem képes azt előállítani, csak külső forrásokból tudja felvenni. Ennek következtében a megfelelő táplálkozás fontos szempont, a vashiány elkerülése érdekében. A vas nélkülözhetetlen az élethez. Főleg a vörösvértestekben található, egészen pontosan a hemoglobinhoz kötődik és szállítja az oxigént, de megtalálható a myoglobin fehérjeszerkezetében is, mely az izmokban található, és azok anyagcseréjéért felel.

A vér színét is a vas oxidációjának mértéke adja. Az oxigénben dús vér kissé világosabb, míg a széndioxidban gazdag vér sötétpiros színű. Ám a vas igazán fontos szerepe abban rejlik, hogy ezen, gázok megkötésében, szállításában vesz részt, így létfontosságú az élet fenntartásában. A vasat a táplálék útján vesszük fel, illetve újrahasznosítja a szervezet, a lebomló vörösvérsejtekből, hiszen az életciklusuk mindössze (120 nap). Mivel a vas elengedhetetlen a vérképzéshez, így a hiányában a szervezet nem képes megfelelő mennyiségű vörösvértest előállítására, tehát vashiányos vérszegénység lesz a következménye. A vasat a szervezet, vérzéssel, a bőr hámlásával és a bél nyálkahártya leválásával veszíti. Gyulladás, krónikus vagy daganatos betegségben az immunrendszer nem engedi a vas felszívódását a vékonybélből. A hölgyek a menstruáció miatt nagyobb arányban küzdenek a vashiánnyal, és emiatt a vashiányos vérszegénységgel is. S akkor még nem is beszéltünk a terhességről, amikor magzat fejlődése miatt is megnövekedik „Fe” iránti igény. Hiányában akár komoly gondokkal is számolni kell a magzat fejlődése szempontjából.

A vahiány tünetei

A vashiány tünetei között az ismertebbek a sápadtság, a fáradékonyság, a gyengeség, fizikai és szellemi terhelhetőség csökkenése, alvászavar.

Azt azonban már kevesen tudják, hogy erre a kórra utalhat az is, ha sokszor fáj a fejük, mert az agy nagyon érzékeny az oxigén hiányra

Érdemes a vashiányra gyanakodni akkor is, ha erőteljes hajhullással találja szemben magát, mivel a rosszabb oxigén anyagcsere miatt a hajhagymák tönkre mennek, és ennek esik áldozatul a haj is. Szerencsére a vas mennyiségének helyreállása után a hajhagymák regenerálódnak és a hajhullás is megszűnik.

A heves szívdobogás is utalhat vashiányra, hiszen a szervezet a meglévő, akkor már kevesebb oxigént szállító vért próbálja gyorsabban keringetni, hogy a szervezet igényét ki tudja szolgálni. Gyanakodhat a vashiány jelenlétére akkor is, ha a torkában gombócot érez, különösen fizikai aktivitás esetén. Ez persze előfordulhat érzelmi reakcióként is, de ha többször jelentkezik, akkor érdemes orvoshoz fordulnia. Ugyancsak a vashiány diagnózisának lehetőségét erősíti a nyelési nehézség is, a nyelv illetve a nyelőcső elváltozása miatt, amely nem a leggyakoribb tünet, mégis előfordul.

Vas és táplálkozás

Bár tény és való, hogy a vas egyes növényekben kifejezetten magas arányban van jelen, mégsem ezek az ideális beviteli források. A növényi vas felszívódása ugyanis sokkal rosszabb, mint az állati eredetűé. Vagyis bár a spenót köztudottan gazdag forrása ennek a mikroelemnek, mégis nagyon nehezen tudunk csak annyit megenni belőle, ami fedezi a szükségleteinket. Ennek köszönhető az is, hogy a vegetáriánusok körében ez a kór sokkal gyakoribb, így számukra a vastabletták szedése gyakran szükséges. Dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa elmondta, hogy az állati eredetű vasforrások, mint amilyen a máj és a húsok, sokkal jobb felszívódási aránnyal rendelkeznek, vagyis a jóval kisebb mennyiség fogyasztása is fedezi a szükségleteket.

Diagnózis és kezelés

Amennyiben az említett tüneteket tapasztalja, mindenképpen érdemes hematológus orvoshoz fordulni, aki laborvizsgálattal megállapíthatja a betegség fennállását. Ha beigazolódik a „Fe” hiánya, akkor vaspótlással rendezhető a probléma. Sajnos a vashiányt ritkán diagnosztizálják a kialakulás kezdetén, leggyakrabban a következtében kialakuló vérszegénységgel együtt kerül felismerésre. A már vérszegénységet is okozó vashiány, jóval hosszabb kezelést igényel, hisz a vérkép rendezése után a szervezet vasraktárait is fel kell tölteni. A vashiány kialakulásának számtalan oka lehet, ezért feltétlenül orvoshoz kell fordulni. A terhesség során megnövekedett igények miatt szintén érdemes orvossal konzultálni, aki megállapítja a pótlandó vas mennyiségét, valamint a folyamatos nyomon követési feladatokat is ellátja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.