Megnyerjük-e a csatát a melonoma ellen?

melanoma
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 18. 09:00
A bőrrák előrehaladott formájában gyakran halálos. Ha mégis javulásnak indul a beteg, azt valóságos csodának tekintik. Jimmy Carter korábbi amerikai elnök esetében is ez volt tapasztalható – hála egy új gyógyszernek. Vajon milyen hatékony megoldásokkal számolhatunk manapság?

A bőrrák előrehaladott formájában gyakran halálos. Ha mégis javulásnak indul a beteg, azt valóságos csodának tekintik. Jimmy Carter korábbi amerikai elnök esetében is ez volt tapasztalható – hála egy új gyógyszernek. Vajon milyen hatékony megoldásokkal számolhatunk manapság?

Amikor a korábbi amerikai elnök, Jimmy Carter 2015 végén bejelentette, hogy előrehaladott melanomás megbetegedése visszavonulóban van, a 91 éves egykori politikus családja és támogatói fellélegeztek.

Van, aki szerint igazi csodáról van szó, hiszen a bőrrák ebben a stádiumában leggyakrabban halálos. Carter orvosa rámutatott, hogy az egyik gyógyszer lehet a fő oka javulásának, amelyet a volt elnök alkalmazott.

Egyéb kezelések mellett Carter a pembrolizumab (Keytruda) nevű orvosságot szedte, a legújabb készítmények egyikét, melyek az elmúlt 4 évben a bőrrák kezelésére megjelentek az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyelet (FDA) engedélyével. Az új gyógyszereket robbanásszerű gyorsasággal hagyták jóvá, több évtizedes elakadás után, mely alatt jóformán minden melanomás páciens komor kilátásokkal számolhatott.

2015-be nagyjából 73 ezer új melanomás esetre számított az American Cancer Society, amelyekből kb. 10 ezer halálos kimenetelű.

Ám a szakértők bizakodnak: az FDA által 2011 májusa óta elfogadott készítmények megváltoztathatják a halálos statisztikákat. A gyógyszerek két kategóriába sorolhatók: immunoterápiás kezelések, melyek az immunrendszert erősítik, hogy harcolni tudjon a rák ellen, valamint célzott terápiák, melyek a gyakori genetikai mutációt célozzák meg, amely a melanomások csoportjára jellemző.

„Megváltoztak a játékszabályok – fogalmazott Len Lichtenfeld, orvos, az American Cancer Society helyettes főorvosa. – A kutatók hirtelen arról kezdtek beszélni, hogy a páciensek felénél javulás tapasztalható egyes gyógyszerek hatására. Az elmúlt években sokkal kevesebb reményt adhattak a doktorok az előrehaladott melanomával küzdő betegeiknek.”

melanoma

„Ez hihetetlen fejlődés – tette hozzá az orvos. – Van valami, amit ajánlhatunk, ott, ahol eddig szinte semmit sem tehettünk.”

A szóban forgó új gyógyszereket legtöbb esetben csak a IV. stádiumban levő vagy előrehaladott melanoma esetében hagyják jóvá – hangsúlyozta Dr. Joseph Skitzki, onkológiai sebészeti docens, a Roswell Park Cancer Institute munkatársa. A IV. stádiumban levő rák azt jelenti, hogy a betegség már megtámadta a többi szervet is, így például Jimmy Carter esetében az agyat.

Amennyiben az orvosok hamar felfedezik a melanomát, a műtéti beavatkozás 97-100 százalékos felépülési esélyt jelent. Ám az előrehaladott állapotú melanománál igen csekély a remény a nyerésre – tette hozzá Skitzki, más szakértőkkel egyetértve.

Az új gyógyszerek sem működnek mindenkinél, s számos megválaszolatlan kérdés maradt. „Nem vagyunk biztosak benne, milyen hosszú ideig tartanak a hatások a betegeknél – mondta el Dr. Lichtenfeld. – Még mindig tanuljuk, hogyan is segítenek ezek a készítmények.”

Ráadásul, az áruk is meglehetősen borsos. Egy átlagos Medicare páciens 60 ezer dollárt (több mint 17 millió forint) fizet az éves 300 ezer dolláros költségből a kezelésre, más gyógyszerekkel kombinálva. Más orvosságok esetében a szakértők szerint a költségek elérhetik az évi 1 millió dollárt betegenként.

Milyen gyógyszerekről van szó?

Az új immunoterápia gyógyszerek a melanomához a következők:Ipilimumab (Yervoy),Nivolumab (Opdivo),Peg interferon alfa-2b (Sylatron),-Pembrolizumab (Keytruda),Talimogene laherparepvec (Imlygic, T-VEC).

A Keytruda, Opdivo és a Yervoy ún. „ellenőrzőpont gátló” néven szerepelnek, mivel az immunrendszert segítik abban, hogy harcolni tudjon a rák ellen. Az Imlygic egy vírust használ, hogy segítse a tumorsejtek rombolását, kiváltva az immunrendszer válaszát a betegség ellen.

melanoma, rak

A célzott terápiák az alábbiak:Cobimetinib (Cotellic) in combination with vemurafenib,Dabrafenib (Tafinlar),Trametinib (Mekinist),Vemurafenib (Zelboraf).

A célzott terápiák dolga bejutni a sejtbe és „leállítani” azt, mondta el Tim Turnham PhD, a Melanoma Research Foundation ügyvezető igazgatója. Ezek a kezelések a genetikai mutációkat célozzák meg, melyeket a melanomás betegeknél találnak.

Mennyire hatékonyak a gyógyszerek?

Nos, ez magán a páciensen és a készítményen is múlik. Az új orvosságok néhány fajtájával a betegek 40 százalékánál előnyök tapasztalhatók – hangsúlyozta Dr.Joseph Skitzki. Ez sokkal nagyobb százalék, mint a hagyományos kemoterápiás gyógyszerek esetében a múltban, utóbbiak ugyanis nagyjából a betegek 10 százalékánál bizonyultak hatékonynak.

A páciensek 34 százaléka reagált jól a Keytruda gyógyszerre a klinikai vizsgálatokban. Néhányan közülük javulásnak is indultak.

Természetesen vannak olyan, előrehaladott állapotban levő betegek, akiknél nem látható javulás a gyógyszerek szedését követően sem – mondta el a szakember. „Vagyis, a háborút még nem, de egy csatát már megnyertünk” – fogalmazott.

Az ipilimumab és nivolumab kombinációja például életben tartotta a betegeket anélkül, hogy állapotuk súlyosbodott volna, 11 és fél hónapon át (vagy kicsit több, kicsit kevesebb ideig), már szétterjedt melanoma esetén – hangzott el az American Society of Clinical Oncology éves találkozóján 2015-ben.

bőrbetegség

Ez valóban figyelemreméltó előrelépés egy olyan betegség esetében, amelyet csaknem kezelhetetlennek tartottak 5 évvel ezelőtt – emelte ki Leonard Saltz orvos, a Memorial Sloan Kettering Cancer Center gyógyszer- és gyógyászati bizottságának vezetője.

Egy másik új orvosság, az Ilmygic, egy módosított herpesz vírus, azokat a melanoma elváltozásokat kezeli, amelyeket nem lehetett műtéttel teljesen eltávolítani. Egyenesen a melanoma lézióba fecskendezik. Másolatokat készít saját magáról a rákos sejtekben, majd arra készteti őket, hogy elpusztuljanak. 6 hónappal a kezelés megkezdése után a 436 beteg 16 százalékánál csökkenés volt tapasztalható a bőr- és nyirokcsomó elváltozásokban, amely legalább fél évig eltartott, összehasonlítva azzal, hogy korábban a páciensek csupán 2 százalékánál fordult elő javulás hasonló kezelés esetén.

A teljes felépülés még kérdés

A tanulmányok ugyanakkor nem mutatták azt, hogy az új gyógyszerek teljes túlélést biztosítanának – emlékeztetett az FDA. S azt sem mondhatják a kutatók, hogy olyan hatásuk van, mely miatt a rák nem terjed át más szervekre, így a tüdőre, csontokra, májra vagy az agyra. S ahogy más gyógyszerek, vannak potenciális mellékhatásaik, beleértve az influenzára hasonlító tüneteket. Akik szedik őket, herpesz vírusfertőzést is kaphatnak. Más szakértők azonban azt mondják: nem láttak semmi ilyen fertőzést.

Az emberek rezisztensek is lehetnek az immunoterápia gyógyszerekre – hangsúlyozta Turnham. Ám a szakemberek csak most kezdték tanulmányozni a rezisztenciát. Eközben azonban, ha a célzott terápia nem használ egyes pácienseknél, gyakran látható a rák gyorsabb terjedése. Az nem világos, hogy ennek oka egyszerűen a betegség természete, vagy valami, ami a kezeléshez kapcsolódik. „Könnyen lehet, hogy a célzott terápiák tartják ellenőrzés alatt az előrehaladást, és ha megbuknak, akkor a betegség, úgymond, behozza az elmaradt időt, utoléri magát”.

borrak

Túl korai lenne megmondani, mely új gyógyszerek a legígéretesebbek az élet meghosszabbítása szempontjából, A legerősebb „versenyzőnek” azonban a Keytruda és az Opdivo tűnik, illetve a célzott terápiák keverése.

„Ha összehasonlítjuk a 2- és 3 éves túlélési esélyeket az immunoterápia és célzott terápia esetében, az eredmények csaknem ugyanolyanok – mondta el Tim Turnham. – Ám általánosságban az immunoterápiának van szüksége hosszabb reakcióidőre. Erről még nincs adat.”

A legtöbb tumor kisebbé válik a kezelés hatására – a reakcióidő a tumor csökkenésének mértékét jelenti, valamint, hogy ez zsugorodás meddig tart.

A költségek mindenesetre az orvosok és a betegek számára is komoly problémát jelentenek. Tény, hogy minden gyógyszer drága az előrehaladott betegség esetében. A teljes költség aszerint is változhat, hogy a készítményt korlátozott kúrán belül adják vagy a végtelenségig, amíg csak azt nem tapasztalják, hogy ez már nem segít az illetőn.

Ezeknek a gyógyszereknek mindenesetre már ígéretes előnyeik vannak. A Keytruda nevű készítményt például jóváhagyták a tüdőrák kezelésében. Az Opdivo a tüdő- és a veserák kezelésére is használható a melanoma mellett.

Ám még így is komoly fejtörést igényel, mi az, amit a társadalom tud ebből fizetni és mennyit vállalhat a beteg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.