viselkedésterápia

A viselkedésterápia egyike a huszadik század elején kibontakozott nagy pszichoterápiás irányzatoknak, elsősorban a különböző szorongásos betegségek, fóbiák, kényszerek, pánikbetegség kezelésében használható eredménnyel. Hatékonynak bizonyult azonban az agresszivitás, szexuális zavarok, kóros szokások (alkoholfüggőség, dohányzás stb.), evészavarok és gyermekkori magatartászavarok kezelésében is.

A viselkedés- vagy másképpen magatartásterápia a tanuláselméletekre épül. Alaptétele, hogy a különböző viselkedésformák – így a nemkívánatos, kóros viselkedés kialakulásában is döntő szerepük van a tapasztalatoknak és a tanulásnak. A korábban semleges helyzetek, ingerek és egy szorongásos reakció véletlenszerű (időbeli vagy térbeli) egybeesése során rögzül a helyzetre adott válasz. A megtanult válasz az idő során már nemcsak az adott helyzet ill. inger jelenlétekor jelentkezik, hanem sok hasonló ingerre is kiterjedhet. Például, ha egy gyermeket megugat egy kutya, és a gyermek megijed, akkor ez a szorongás megjelenhet minden más kutya jelenlétében, még akkor is, ha a kutya nem ugat és teljesen ártalmatlan. Ezt „téves”, túlzó reagálásnak tekintjük, és fóbia, jelen esetben kutyafóbia kialakulásához vezethet. Más esetben, ha egy különben problémamentes kisgyerekre vagy kamaszra a szülők csak akkor figyelnek oda, ha rosszalkodik, akkor az oly fontos szülői figyelem kiváltása érdekében a „rosszalkodás” rögzül, hiszen a gyerek azt tapasztalja, hogy csak így tudja elérni, hogy figyeljenek rá.

Forrás: Semmelwis.hu