A szolárium UV-A sugarai is bejutnak a bőr legsebezhetőbb részébe, ezért a szolárium még nagyobb eséllyel okozhat rákot, mint ahogy azt a szakértők eddig gondolták.
Bár a napsugárzás fokozza a D-vitamin termelését, a szoláriumozást mégis egyre több kritika illeti. A támogatói között a legtöbben azzal érvelnek, hogy a szoláriumokban csak UV-A, vagyis az eddig kevésbé károsnak tartott sugarakat használják, míg az ártalmasabb UV-B sugarakat nem.
Az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hatóságának (FDA) legújabb tanulmánya azonban most azt sugallja, hogy UV-A csövek sugárzása is rendkívül veszélyes. Az UV-A ugyanis behatol a bőr legérzékenyebb rétegébe, ami növeli a bőrrák kialakulásának a kockázatát. Az amerikai hatóságok ezért fontolóra vették, hogy a brit példa alapjána 18 éven aluliak számára betiltják a szoláriumozást. Hasonló intézkedést hoztak nemrég Németországban is.
A kutatásban 12 önkéntest tettek ki UV-A és UV-B sugárzásnak. (A különbség a hullámhosszban van: az UV-B sugarak hullámhossza rövidebb, mint az UV-A sugaraké). A kísérletből kiderült, hogy az UV-A károsabb volt a bőr bazális rétegére, mint az UV-B. Bár az UV-B sugarak is okozhatnak elváltozásokat, az UV-A esetében ezeket sokkal mélyebben, a bőr érzékeny részében idézték elő.
"Az általunk használt dózis hasonló volt az átlagos napégést okozó napsugárzáshoz. Az eredmények szerint ez olyan káros a bőrnek, mint a dohányzás" - magyarázta Antony R. Young a tanulmány társszerzője. A kutatók aggodalmukat fejezték ki azokkal szemben, akik rendszeresen szoláriumoznak. "Az UV-A és UV-B sugarak mérgezőek. Fontos, hogy az emberek megértsék, hogy ezek a sugarak öregítik a bőrüket és növelik a melanóma kialakulásának a kockázatát".
Más szakértők azonban nem értenek egyet a betiltás ötletével, szerintük ugyanis a szolárium és a napozás akkor lehet egyaránt káros, ha leégünk. Ráadásul nincs semmiféle tudományos bizonyíték arra, hogy a nem leégéssel járó kvarclámpa- vagy szoláriumhasználat rákot okozna. A tanulmány a Journal of Investigative Dermatology folyóiratban jelent meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.