Időben lehetne kezelni az özvegycsináló artériát - 2. rész

A Harvardról csábította haza a Lendület program Maurovich-Horvat Pál kardiológust. Néhány éven belül szeretne kifejleszteni egy olyan módszert, amellyel még szívinfarktus előtt megtalálhatnák a legnagyobb veszélyben lévő embereket. A kutatóorvos beszél a betegségről és annak megelőzéséről is.

Nyilván nem Önök egyedül kutatják az infarktus problémáját.

Nagyon sokan dolgoznak ezen a témán. Nekünk az az előnyünk, hogy multidiszciplináris a csapat, tehát sokféle szakterület tudását egyesítjük. Sajnos Magyarország „adottságaiból" kifolyólag rengeteg beteget vizsgálunk, a Városmajori Klinika Európa egyik legforgalmasabb ilyen intézete. Évente 2000-2500 akut szívinfarktus ellátását végezzük, és ennél valamivel több szív-CT-t. Ezek nagyon nagy számok, hatalmas adatbázisunk van. Emellett kiváló hazai és nemzetközi együttműködéseket alakítottunk ki, például a Műegyetem Hidrodinamikai Tanszékével.

Mérnökök egy orvosi kutatásban?

Élő szervezetet gépként értelmezni nehézkes, de nekik volt ebben tapasztalatuk. Kérdés az, hogy egy egyszerűsített modell segítségével közelebb jutunk-e ahhoz, hogy a veszélyes plakkokat elcsípjük. Mi azt nézzük, hogy hol helyezkedik el a felrakódás, milyen a mintázata és a sűrűsége. Ehhez ad teljesen új dimenziót a keringés vizsgálata: hogyan áramlik a vér a plakk körül, hogyan változik a nyomás, milyen erőhatás éri, és emiatt hol repedhet meg. Ehhez pedig mérnöki tudás kell.

Hogyan lehet egy olyan kutatócsoportot összefogni, ami ennyire sokféle területet foglal magába?

Én kardiológus vagyok, a fő területem a képalkotó diagnosztika. Ehhez kell a jó csapat: már a medikusok között is van, aki inkább műszaki beállítottságú, más a biológiai szemléletet viszi tovább. A kutatók egy része jól érti a mérnökök nyelvét– amit én nem feltétlenül –, mások a képalkotó csapatot erősítik. Ez a mi erősségünk, hogy többféle szakma, érdeklődés tud ilyen kis helyen összpontosulni. Ráadásul azon kevés kutatócsoport közé tartozunk idehaza, amelyek tagjai a kutatás mellett klinikai munkát is végeznek. Ez persze megnehezíti a tudományos tevékenység folytatását, de megvan az az előnyünk, hogy valódi kérdéseket tudunk feltenni. Megmarad az orvos-beteg kapcsolat, találkozunk a mindennapi problémákkal, és az eredményeket nagyon gyorsan át tudjuk ültetni a gyakorlatba. Nyilván az alapkutatás is fontos, de annak eredményeit 10-20 év múlva tudjuk bevezetni a klinikumba. Mi olyan dolgokkal foglalkozunk, amiket szinte már másnap használni tudunk.

Ha már a betegeket említette: hogyan fogadják a magukat egészségesnek gondoló emberek, amikor megmutatják nekik a szívük valós állapotát?

Sokan megdöbbennek, amikor látják a sok meszet, koleszterint, a lerakódásokat az erekben. Ilyenkor könnyebben leszoknak a dohányzásról is. Másokon az látszik, a szívük mélyén sejtették, hogy nincs minden rendben, sőt van, aki ilyenkor mondja el, hogy elő-előfordult már, hogy szorított a mellkasa. De persze mindenki megkönnyebbül egy kicsit, hogy még időben észrevettük a bajt, és nem mentő hozta be infarktussal...

Ön a Harvard Egyetemen kutatott korábban. Mi hozta haza?

Három évet töltöttem Bostonban, ahol hasonló témán dolgoztam. 2010-ben Merkely professzor, a Városmajori Klinika vezetője hívott fel azzal, hogy ide is érkezik egy olyan készülék, amivel folytatni lehetne a munkát. A feleségemmel úgy éreztük, adnunk kell egy esélyt Magyarországnak, nem lenne fair, ha egyetem után mindjárt külföldön maradnánk, bár nagyon csábító volt. Nem volt könnyű döntés, de itthon nagyon szerencsésen alakult a helyzet, és tavaly elnyertem a Lendület program támogatását. Ez a kutatásban is sok függetlenséget és új lehetőségeket hozott.

Gyakorló orvosként és kutatóként egyaránt dolgozik. Hatalmas tapasztalata és tudása van a témában, de mi a személyes véleménye, hogyan lehetne eredményesebben javítani a jelenlegi helyzeten idehaza?

A legnagyobb nyereséget a megelőzéssel lehetne elérni. Az életmód, a táplálkozás, hogy mozgunk-e eleget: sajnos ez nincs benne a köztudatban. Pláne ahol volt infarktus a családban– tehát sejthető, hogy öröklötten nagyobb a kockázata –, ott már egész kicsi gyermekkorban el kellene kezdeni az egészséges életmódra nevelést, hogy ez legyen később a természetes. A másik, amivel sokat lehetne javítani, hogy tudjunk cselekedni, amikor megtörténik a baj. Néhány hete behoztak a klinikára egy eszméletlen amerikai férfit. Hajókiránduláson szenvedett hirtelen szívhalált, de a 70 éves felesége újraélesztette. Egy hét múlva haza tudtuk engedni. Sajnos egy magyar pár esetében nem ugyanez a dolog kimenetele, mert nem tudunk mit kezdeni a helyzettel. Nem tudunk újraéleszteni. Sokszor még mentőt sem hívunk, majd elmúlik...

Mit kellene tennie egy laikusnak?

Szűnni nem akaró, fél óra után sem enyhülő mellkasi fájdalom esetén azonnal mentőt kell hívni! Nem várni, borogatni, vagy lepihenni, hogy majdcsak jobb lesz! A mentő el tudja dönteni egy EKG-val, hogy infarktusunk van-e, és ha igen, a kórházban azonnal megkatéterezik a beteget, és megnyitják az elzáródott eret. Ilyen esetben minimális lesz a szívizom károsodása, és teljes életet élhetünk tovább.