Az európai rákhalálozás kedvező változásáról szól a Medscape Medical News online, amelynek tanulmányozása és üzenete mindazoknak is szól, akik körében a lemondás, a nihilizmus gondolata sokkal erősebb, mint a küzdés és a hit - az ÉLETÉRT. Gyakorlati tapasztalatból erősítem meg, hogy a feladó gondolkodás önmagában is csökkentheti a várható túlélés időtartamát (pszicho-immuno-onkológia). Persze, nem azt akarom mondani, hogy a rákos állapot megnyugtató, de a korai felismerés, az újabb és újabb kezelési módozatok határozott életminőségi javulást, gyakran teljes gyógyulást eredményeznek.
Az idézett cikk szerzői a jelenlegi halálozási adatokat az 1988-ban közreadott számokkal hasonlítják össze, s megállapítják, hogy férfiak körében 26 %-kal, a nőknél 20 % - kal csökkent a fatálisan végződött események száma. Ez annyit jelent, hogy Európában évente 250 000 daganatos embertársunk marad életben.
A nőkben az emlőrák okozta halálozás (a szűrésnek, a korai felismerésnek, a jobb kezelési metódusoknak köszönhetően) 9 % - kal, a béldaganatok (szintén a fent leírtak eredményeként ) eredményezte tragédiák 7 % - kal csökkentek.
A férfiaknál a tüdőrák okozta halálozás 8 % - kal, a bélráké 4 % - kal, a prosztata rosszindulatú daganatáé 10 % - kal lett kevesebb. A jelenlegi vezető, a tüdőrák okozta elhalálozás a férfiak körében csökken, a nőknél azonban növekszik. Ennek oka a nők dohányzási szokásának változása az 1960-as évek óta. (A férfiaknál csökken, a nőknél nő a dohányzás).
A bélrák előidézte halálos események száma mindkét nemben kevesebb lett, a szűrés, a korai stádiumban történő felismerés, a béltükrözés eredményezte (rákmegelőző polipeltávolítás miatt). A prosztatarákos halálozás szintén csökken a szűrésnek, a korai felismerésnek, és az eredményesebb kezeléseknek köszönhetően.
A cikkből és a számtalan korábbi közleményből tehát az a következtetésvonható le, hogy részben a tüdő, az emlő, a béldaganat következtében a halálozás csökken, azaz éppen a javuló módszerek eredménye alapján a várható túlélés a három vezető halálok esetében javul, de a többi szerv daganatos betegségeiben is (a különböző lokalizációkban eltérő módon) több-kevesebb élettartam növekedés látható.
A statisztikai adatok szerint valójában csak két szerv rosszindulatú daganatainak a száma növekedik: a női tüdőrák és a hasnyálmirigy rosszindulatú tumora.
A kérdés logikus: ezen két esetben hogyan lehetne a megbetegedés számát csökkenteni? A női tüdőráknál a válasz egyszerűbb: nem kell elkezdeni a dohányzást, vagy abba kell azt hagyni. A hasnyálmirigy rák esetében szintén a dohányzás mellőzése, a cukorbetegség és az elhízás kezelése tűnik a legjobb megelőzési módszernek.
A fenti gondolatokat azért teszem közzé, hogy az elutasítást megkíséreljem megelőzni, hogy a reménytelenséget reális síkra tereljem. A számok ezt erősítik és teszem én is, aki hiszek a gyógyulásba vetett hit és az élni akarás erejében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.