Az immun-onkológiai terápiáról a legtöbb tapasztalattal előrehaladott melanomában rendelkezünk, a további alkalmazás lehetőségét most vizsgálják több daganattípusban.
Az immun-onkológia történetének új fejezetébe lépett és ma már széles körben elfogadott az a tény, hogy a daganatokkontrollálásának és gyógyulásának meghatározó szereplőjéről van szó. Különböző terápiák kombinálásával a hatás fokozható, ahogy az áttétes melanómában is bebizonyosodott, ami rendkívül ígéretes.
A kutatások azt igazolják, hogy a „klinikai gyógyulás” kizárólag azimmunrendszerbevonásával érhető el. Eddig a tudomány a tumor elpusztítására fókuszált, eljött az ideje, hogy a beteg szervezetének segítsen, hogy saját maga győzhesse le a daganatot.
Áttétes melanómában törzskönyvezték az első olyan hatóanyagot, ami lehetővé tette, hogy az immun-onkológia hosszú távú hatékonysága ismertté váljon. A kezelés azonban teljesen más szemléletet igényelt, mivel a betegség követése nem a hagyományos módon történik, itt ugyanis a szervezet saját immunválasza aktiválódik.
„A szervezetben az immunrendszernek hol felgyorsítania, hol fékeznie kell saját magát, például egy sebgyógyulásnál a seb nem sarjadhat a végtelenségig" - magyarázza dr. Dank Magdolna, a SOTE onkológusa, a nemrégiben alakult immun-onkológiai munkacsoport tagja.
„A tumor és a szervezet közötti kapcsolódásban ezeket a fékeket, kapcsolódási pontokat tudjuk úgy megváltoztatni, hogy a szervezet immunitása a daganat ellen irányuljon, a saját immunrendszer lép működésbe, a limfociták átszövik a daganatot, és elindul a daganat pusztítása. Gyakorlatilag saját magát gyógyítja meg a szervezet.”
Ugyanakkor az újfajta, hagyományostól eltérő tumorválasz gyökeresen más gondolkodásmódot vár el az orvosoktól és a finanszírozóktól egyaránt, mivel ebben az esetben a kézzel fogható eredmény a beteg hosszú távú túlélése. A daganat eltűnhet, de egyrésze meg is maradhat, viszont a beteg immunrendszerének folyamatos ellenőrzése alatt áll.
A daganat hosszú távú kontrolljával nem kizárható a „klinikai gyógyulás” lehetősége sem. Különböző terápiák kombinálásával a hatás fokozható, ahogy az áttétes melanóma esetében is bebizonyosodott. A szélesebb alkalmazás lehetőségét számos daganattípusban is vizsgálják, köztük vesesejtes daganatban és tüdőrákban is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.