Az IARC GLOBOCAN 2012 elnevezésű jelentése a rák 28 különböző változatának 184 országban való előfordulásáról készíti el a legfrissebb becsléseket, és áttekinti, mekkora globális terhet ró a kór a világra.
A rák okozta halálozások száma 2012-ben 8 százalékkal emelkedett az előző jelentésben vizsgált 2008-as évhez képest. Mellrák miatt veszítette életét 522 ezer nő 2012-ben, ez pedig 14 százalékos növekedést jelent 2008-hoz képest.
A mellrák a világ kevésbé fejlett országaiban a daganatos betegségek vezető haláloka, részben azért, mert az életmódváltozása növeli az új megbetegedések számát, részben pedig azért, mert a kór gyógyításának fejlett eljárásai nem jutnak el azokhoz a nőkhöz, akik ezekben a térségekben élnek.
Becsléseik szerint 14,1 millió embernél alakult ki rákos daganat2012-ben, míg 2008-ban a Föld 12,7 millió lakosát betegítette meg a kór. Az elmúlt évben 1,7 millió nőnél állapítottak meg mellrákot, ez több mint 20 százalékos emelkedést jelent 2008-hoz képest.
A jelentés szerint a világ férfi és női lakosságánál együttesen leggyakrabban diagnosztizált rákfajták a tüdő-, a mell-, valamint a vastag- és a végbélrák. A rákos halálozások leggyakoribb oka a tüdő, a máj és a gyomor rosszindulatú daganata.
Az IARC szakértői a rákos megbetegedések "lényeges emelkedését" várják az egész világon: előrejelzéseik szerint a népesség globális növekedése és idősödése miatt 2025-re az évente diagnosztizált esetek száma 19,3 millióra szökhet fel.
A világban tapasztalható folyamatok azt jelzik, hogy a fejlődő országok gyors társadalmi és gazdasági változásokon mennek keresztül, és a gazdagabb országokra jellemző életmódátvétele miatt növekszik a szaporodással, a táplálkozással és a hormonműködéssel kapcsolatos rákos megbetegedések terhe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.