Te tudnál 23 keresztrejtvény írni hetente?

agy
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 20. 13:58
Roger Squires először 1978-ban került be a rekordok könyvébe, ám a 2008-as kiadásból kikerült. A 2014-esben azonban ismét ő a világelsőként említett. A kötetben olvasható adat szerint 2013 június 30-ig 74 ezer 634 keresztrejtvényt alkotott.

Csaknem 75 ezer keresztrejtvényt alkotott eddig egy 81 éves brit férfi, amellyel ismét Guinness-rekorder. Roger Squires fénykorában 23 rejtvényt alkotott hetente.

Roger Squires először 1978-ban került be a rekordok könyvébe, ám a 2008-as kiadásból kikerült. A 2014-esben azonban ismét ő a világelsőként említett. A kötetben olvasható adat szerint 2013 június 30-ig 74 ezer 634 keresztrejtvényt alkotott.

Squires éppen fél évszázada kezdte a rejtvényezést, legelső műve 1963-ban jelent meg. Csak 1977-től lett főfoglalkozású keresztrejtvény-szerző, több éve ő egyebek közt a Daily Telegraph című brit lap hétfőnkénti keresztrejtvény-rovatának alkotója - jegyezte meg a lap.

konyvek_kat1

Termékenységének magyarázatául munkaadó lapjának elmondta, hogy egyszerűen szeret játszani a szavakkal. Ennél azonban földhözragadtabb oka is van rekordjának. "Amikor elkezdtem csinálni, nem sokat fizetett a dolog, ezért sokat kellett csinálnom" - idézte az újság.

2007 volt a legtermékenyebb éve, akkor hetente 23 rejtvényt alkotott. Az immár 81 éves férfi manapság naponta készít egy 15-ször 15-ös keresztrejtvényt. Reggel kilenckor kezd neki és délután egykor fejezi be, ám némi pihenőt követően még órákon át tökéletesítgeti. Nem tervezi, hogy felhagy az alkotással.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.