Elgurult a gyógyszerem - Mama pulzusa vacakol

magas vérnyomás
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 23. 12:55
Nem győzőm hangoztatni, legnagyobb kincsünk az egészség. Magam is hajlamos vagyok erről megfeledkezni. Ám most, hogy a 94 esztendejében járó mamámat is elkapta a mindenkire váró gépszíj ismét szem közelből tesztelhetem a magyar egészségügyet. A miskolci Semmelweis Kórházban. Úgy kezdődött, hogy egy kicsit zavartabbnak tűnt és nagyon fájlalta a tarkóját. Példás vérnyomása megemelkedett - 170-re. Kedves doktornő, szolgálatkész mentős fiúk, csupa barátságos emberek egy negyedórán belül édesanyám már a miskolci sürgősségi osztály kezelőjében fekszik. Nem először jártam ott és talán nem utoljára. Nagy a család úgy járunk oda, mint mások a korcsmába. Sűrűn. Szerencsénkre nem voltak sokan így hamar lezavarták a rutin vizsgálatot, mint egy amerikai, nagyon picikekisváros vészhelyzet sorozatában. A doktornő kérdez - én meg idegességemben addig válaszolgatok mamám helyett - mígnem sikerült egymást kölcsönösen felhúznunk. Nem zavar ki csak elmagyarázza - nekem, a bácsinak - hogy Ő arra kíváncsi, amit édesanyám mond. Aki szegény hall, de csak ha hangosabban szólnak hozzá. Mire aztán csak azt hajtogatja - nem vagyok süket, ne tessék velem ordibálni.

Az „Elgurult a gyógyszerem” a napidoktor.hu legújabb „rovata”. Szántó István újságíró olyan blog bejegyzéseiből szemezgetünk, ami az egészséggel, életmóddal kapcsolatos.

elgurult_gyogyszeremNem győzőm hangoztatni, legnagyobb kincsünk az egészség. Magam is hajlamos vagyok erről megfeledkezni. Ám most, hogy a 94 esztendejében járó mamámat is elkapta a mindenkire váró gépszíj ismét szem közelből tesztelhetem a magyar egészségügyet. A miskolci Semmelweis Kórházban.
Úgy kezdődött, hogy egy kicsit zavartabbnak tűnt és nagyon fájlalta a tarkóját. Példás vérnyomása megemelkedett - 170-re. Kedves doktornő, szolgálatkész mentős fiúk, csupa barátságos emberek egy negyedórán belül édesanyám már a miskolci sürgősségi osztály kezelőjében fekszik. Nem először jártam ott és talán nem utoljára. Nagy a család úgy járunk oda, mint mások a korcsmába. Sűrűn. Szerencsénkre nem voltak sokan így hamar lezavarták a rutin vizsgálatot, mint egy amerikai, nagyon picikekisváros vészhelyzet sorozatában.
A doktornő kérdez - én meg idegességemben addig válaszolgatok mamám helyett - mígnem sikerült egymást kölcsönösen felhúznunk. Nem zavar ki csak elmagyarázza - nekem, a bácsinak - hogy Ő arra kíváncsi, amit édesanyám mond. Aki szegény hall, de csak ha hangosabban szólnak hozzá. Mire aztán csak azt hajtogatja - nem vagyok süket, ne tessék velem ordibálni.

Egy óra elteltével mamám már a coronaria megőrzőben fekszik. Alacsony a pulzusszáma - megpróbálják kiszedni belőle, hogy milyen gyógyszereket szed. Nincsenek könnyű helyzetben - mint Zója a hős partizán semmire nem akar emlékezni, a nővérke olyan türelmes, mint aki halakat tanít kerékpározni. Előveszi az összes pirulás dobozocskát, amit csak talál és sorra mutogatja neki.

Mama ez ismerős?

Igen láttam már - válaszolja elgondolkodva - olyan, mint a nyugtatós fiola.

S ezt tetszik szedni? - jön a következő beugrató kérdés.

Minek az nekem, nem szedek én semmit. Minden patikaszer méreg.

Gyűlik a halom gyógyszer, ám az eredmény kétséges.

Estefelé az intenzívet őrző nővérkék kimerülnek, Úgy várják a váltást,mint a messiást. Elszórakoztak. Elszórakoztatták a mamámat. Senki nem unatkozott. A mamám pulzusa beállt a normálisra, csak a fehérköpenyeseknek kellett valamit bekapniuk, hogy helyre billenjenek. Na de ezért fizetik őket. Olyan jól.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.