Cikkünk első részét ITT olvashatod!
4. Szintén ritka ráktípus a krónikus mieloid leukémia (CLL)
Ennél a ráktípusnál a fehérvérsejtek kórosan nagy mennyiségben vannak jelen, a normális vérsejtek termelődése azonban csökkent ütemben történik. Főként a felnőtteket érinti, ritka, hogy gyermekek is megbetegszenek. Középkorú és idősebb embereknél jellemző a kór kialakulása, 55 éves kor felett. A betegség csak lassan fejlődik ki, így nehéz felismerni korai szakaszában. Vérvizsgálat útján állapítható meg, hogy baj van - sokszor valami egyéb probléma miatt vesznek vért az illetőtől és jönnek rá, hogy leukémiás.
A ritka ráktípus tünetei szintén csak a betegség későbbi szakaszában mutatkoznak meg. A páciens megfázáshoz hasonló, influenzaszerű tüneteket tapasztal. Bármelyik betegségre jellemző lehet viszont a többi tünet, amely a krónikus fáradtságot, fejfájást, étvágytalanságot, hasi fájdalmakat foglal magába. A beteg látászavarral küzdhet, sőt csontfájdalmai is lehetnek. Gyorsan válik súlyossá a betegség, de jó eséllyel kezelhető még az utolsó fázisban is.
5. Ritka ráktípus az idiopátiás hipereozinofil szindróma
E betegség során a beteg vérében legalább fél éven keresztül 1.500/mikroliter feletti az eozinofilszám és a dolognak nincs magyarázata. Elsősorban férfiaknál alakul ki és főként 50 éves kor felett, de lényegében bármilyen életkorban jelentkezhet.
Mit okoz a betegség? Mivel hosszú időn át magas az eozinofilszám, emiatt a tüdő, a szív, a máj, az idegrendszer sőt a bőr is károsodhat. A szív gyulladttá válhat, súlyosabb problémákat magával vonva, így szívinfarktust, szívelégtelenséget, a szívbillentyűk működési zavarát.
A ritka ráktípus tünetei közé tartozik a láz, fáradékonyság, fogyás, köhögés, izzadás éjszaka, mellkasi fájdalom, gyomor panaszok, általános fájdalom, gyengeség érzet, bőrön keletkező kiütések. Zavartság léphet fel és kóma is beállhat. Más tünetek is jelentkezhetnek, ha egyéb szervet is károsít a kór. A tünetek és a magas eozinofilszám árulkodik a Idiopátiás hipereozinofil szindrómáról. Az orvosok az eozinofilszám alapján derítenek fényt a betegségre, de fontos kizárni, hogy annak oka nem egyéb betegség. Ha kezelik őket, e ritka rákbetegségben szenvedők jó eséllyel felgyógyulnak, ám ha nem, akkor szinte biztosan meghalnak két éven belül. Főként gyógyszerekkel kezelik a kórt és rendszeres ellenőrzésre van szükség.
6. Ugyancsak ritka ráktípus a szisztémás mastocytosis
A betegség során a hízósejtek (melyek az immunrendszer részét alkotják) szisztémás felszaporodása történik. Nőknél és férfiaknál egyaránt előfordulhat, bármelyik életkorban.
A hízósejtek szisztémás mastocytosis során felszaporodnak a bőrben, májban, a nyálkahártyákban, a csontvelőben és átmeneti degranuláció kezdődik, hogy miért, azt nem tudni. A ráktípus tünetei közé sorolhatók a bőrön jelentkező barnás foltok, melyeket leginkább csalánkiütésnek lehet nézni. Tünet még a bőr rohamokban jelentkező, száraz kipirulása, az alacsony vérnyomás ellenére a pulzus gyorsulása. A kór tünete a hányinger és a hányás, valamint a hasmenés is. Általános panasz a szédülés, fáradékonyság, könnyen szakadó hólyagfalak, bőrviszketés, fejfájás, nehézlégzés, heves szívdobogás.
Amikor megtörténik a csontvelő szövettani vizsgálata, látni lehet a hízósejtek jelentős számát, de a diagnózis felállítása azon alapul, hogy kimutatják a fokozott hisztaminelválasztást a vizeletből. A szisztémás mastocytosis-t általában gyógyszerekkel kezelik, ezekkel a hisztamin hatását igyekeznek kivédeni.
Cikkünk első részét ITT olvashatod!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.