Mindent a rákról - Könyv részletek - 4. rész

PUBLIKÁLÁS: 2013. április 03. 11:41

A Magyar Rákellenes Liga 1993-tól minden évben Nemzeti Rákellenes Napot szervez április 10-én dr. Dollinger Gyula (1849-1937) sebészprofesszor, egyetemi tanár születésnapján, akinek a nevéhez fűződik a dohányzás és a rák összefüggéseinek hangsúlyozása, valamint a rákregiszter létrehozása, amely a magyarországi daganatos megbetegedések tudományos feldolgozását indította el.

Napi doktor

A szerző cikkei

Részlet-sorozat a világhírű könyvből a napidoktor.hu-n! Rendszeresen olvashattok Siddhartha Mukherjee - Betegségek betegsége - Mindent a rákról című könyvéből különböző részleteket.

A Magyar Rákellenes Liga 1993-tól minden évben Nemzeti Rákellenes Napot szervez április 10-én dr. Dollinger Gyula (1849-1937) sebészprofesszor, egyetemi tanár születésnapján, akinek a nevéhez fűződik a dohányzás és a rák összefüggéseinek hangsúlyozása, valamint a rákregiszter létrehozása, amely a magyarországi daganatos megbetegedések tudományos feldolgozását indította el.

A Nemzeti Rákellenes Nap célja, hogy a társadalom minden rétegét bevonják a rák elleni küzdelembe, s felébresszék az egyének felelősségét önmaguk iránt.

A napidoktor.hu az eseményhez kapcsolódóan sorozatot indít, melyben részleteket közöl a Magyarországon közelmúltban megjelent világhírű könyvből: A Betegségek betegsége - Mindent a rákról című könyv szerzője, Siddhartha Mukherjee, a columbiai egyetem onkológus kutatóorvosa.

A nem mindennapi lenyűgöző olvasmány a szakma és a nagyközönség kitüntető elismerését vívta ki az egész világon: elnyerte a Pulitzer-díjat, a Könyvek egy jobb életért díjat, a Guardian első könyveseknek járó díját, a Time Magazin pedig minden idők legjobb 100 könyve közé választotta.

Magyarországon a Libri Kiadó jelentette meg, már kapható a könyvesboltokban.

4. rész

"A rák fenyegető jelenléte határozta meg az életünket. Letámadta az elménket, megszállta az emlékezetünket, kisajátított minden beszélgetést és gondolatot. Ám mi, orvosok csak a rák rabjai lettünk, viszont a kór a betegeink elől az életük további részét zárta el. Alekszandr Szolzsenyicin Rákosztály című regényében egy Pavel Nyikolajevics Ruszanov nevű fiatalos, negyvenes, orosz férfi felfedez a nyakán egy daganatot, majd emiatt valahol a fagyos északon azonnal bezsuppolják egy névtelen kórházba.

A rák diagnózisa - nem a betegség, hanem a vele járó stigma - Ruszanov számára felér egy halálos ítélettel. A kór megfosztja az identitásától; betegruhát húz a férfira (egy tragikomikusan kegyetlennek látszó idomtalan lebernyeget, amely semmivel sem kevésbé megbélyegző egy rabruhánál), és magához ragadja a férfi minden cselekedete feletti totális ellenőrzést. Ruszanov ráébred, hogy rákosnak lenni annyit tesz, mint bekerülni a végtelen orvosi gulágra, amely sokkal nyomasztóbb és bénítóbb, mint az a világ, amelyet maga mögött hagyott. Szolzsenyicin nyilván szándékosan állította párhuzamba a rákosokat kezelő, abszurd módon totalitárius kórházat az abszurd módon totalitárius kinti világgal, ám amikor megkérdeztem egy előrehaladott méhnyakrákban szenvedő asszonyt, hogy mi a véleménye erről a párhuzamról, keserű gúnnyal azt válaszolta, hogy sajnos neki már nincs szüksége a könyv hasonlataira, mert már megvan a saját börtöne: a rákosok kórterme.

Munkám során orvosként csak részlegesen láttam rá erre a rabságra, de még a perifériájáról is átéreztem a kényszerítő erejét - a sötét és követelő vonzást, amely mindent és mindenkit a rák körüli pályára akar kényszeríteni. Amikor az osztályra kerültem, az ösztöndíjas képzését éppen befejező egyik kollégám félrevont, hogy ellásson tanácsokkal.

- Mi hivatalosan egy mindent felölelő képzési programon veszünk részt - mondta lehalkítva a hangját -, azonban ez a „felölelés” valójában fojtogatás. Ne hagyd, hogy rád telepedjen! A kórházon kívül próbáld a saját életedet élni. Hidd el, nagy szükséged lesz rá, mert különben örökre magához láncol.

Ám ezt lehetetlen volt elkerülni. A napi munka után a kórház parkolójában, a neonlámpákkal megvilágított hideg betonhodályban esténként csak ültem a kocsimban elképedt zavarodottsággal, miközben szólt a rádió, és erővel kényszerítettem magam, hogy felidézzem az aznap történteket. A betegeim történetei gyötörtek, a saját döntéseim pedig kísértettek. Érdemes volt-e egy újabb kemoterápiás kezeléssorozatot elrendelni annak a 66 éves tüdőrákos gyógyszerésznek, akinél minden más terápia csődöt mondott? A 28 éves Hodgkin-kóros nőnél nem lett volna-e helyesebb a kipróbáltan hatásos, de a fogamzóképességét veszélyeztető gyógyszerkombinációt használni ahelyett, hogy egy kísérleti stádiumban levő, de a termékenységére kevésbé veszélyes módszert választok? Vajon bevonhatom-e azt a spanyolajkú, háromgyermekes, vastagbélrákos hölgyet egy klinikai kísérletsorozatba úgy, hogy alig tudja elolvasni a hivatalos nyelven fogalmazott beleegyezési nyilatkozatot?

A kizsigerelő osztályos munka mellett csak a legszembetűnőbb részleteket láttam a pácienseim életéből és sorsából - mint amikor az ember csak a nagyon kontrasztos képsorokat veszi észre egy televíziós műsorban. Ez elől a képernyő elől azonban nem tudtam felállni. A lelkem mélyén tudtam, hogy mindez a rák ellen folytatott nagyobb csatának csak néhány kisebb részlete, de a nagy egész határozott körvonalai jóval az érzékelésem határain kívül helyezkedtek el."

Folytatása következik