Mindent a rákról - Könyv részletek - 2. rész

PUBLIKÁLÁS: 2013. április 03. 11:40

A Magyar Rákellenes Liga 1993-tól minden évben Nemzeti Rákellenes Napot szervez április 10-én dr. Dollinger Gyula (1849-1937) sebészprofesszor, egyetemi tanár születésnapján, akinek a nevéhez fűződik a dohányzás és a rák összefüggéseinek hangsúlyozása, valamint a rákregiszter létrehozása, amely a magyarországi daganatos megbetegedések tudományos feldolgozását indította el.

Napi doktor

A szerző cikkei

Részlet-sorozat a világhírű könyvből a napidoktor.hu-n! Rendszeresen olvashattok Siddhartha Mukherjee - Betegségek betegsége - Mindent a rákról című könyvéből különböző részleteket.

A Magyar Rákellenes Liga 1993-tól minden évben Nemzeti Rákellenes Napot szervez április 10-én dr. Dollinger Gyula (1849-1937) sebészprofesszor, egyetemi tanár születésnapján, akinek a nevéhez fűződik a dohányzás és a rák összefüggéseinek hangsúlyozása, valamint a rákregiszter létrehozása, amely a magyarországi daganatos megbetegedések tudományos feldolgozását indította el.

A Nemzeti Rákellenes Nap célja, hogy a társadalom minden rétegét bevonják a rák elleni küzdelembe, s felébresszék az egyének felelősségét önmaguk iránt.

A napidoktor.hu az eseményhez kapcsolódóan sorozatot indít, melyben részleteket közöl a Magyarországon közelmúltban megjelent világhírű könyvből: A Betegségek betegsége - Mindent a rákról című könyv szerzője, Siddhartha Mukherjee, a columbiai egyetem onkológus kutatóorvosa.

A nem mindennapi lenyűgöző olvasmány a szakma és a nagyközönség kitüntető elismerését vívta ki az egész világon: elnyerte a Pulitzer-díjat, a Könyvek egy jobb életért díjat, a Guardian első könyveseknek járó díját, a Time Magazin pedig minden idők legjobb 100 könyve közé választotta.

Magyarországon a Libri Kiadó jelentette meg, már kapható a könyvesboltokban.

2. rész

"A rák az emberekkel kezdődik és végződik. A tudományos elvonatkoztatások közepette hajlamosak vagyunk megfeledkezni erről az alapvető tényről...Az orvosok betegségeket kezelnek, ugyanakkor betegeket is, és ez a kettősség két eltérő irányba húzza őket. (June Goodfield)

2004. május 19-ének reggelén a harmincéves Carla Reed, a Massachusetts állambeli Ipswichben élő óvónő, három kisgyermek édesanyja arra ébredt, hogy fáj a feje.

- Nem egyszerűen csak fájt - emlékezett vissza később -, hanem mintha az egész fejem elzsibbadt volna. Ettől a dermesztő érzéstől az ember azonnal tudja, hogy nagyon nagy baj van. A nagyon nagy baj valójában csaknem egy hónappal azelőtt kezdődött. Carla április végén felfedezett néhány kék foltot a hátán. Az egyik reggel egyszer csak megjelentek, mint valami furcsa stigmák, majd elkezdtek nőni, aztán egy hónap alatt eltűntek, hogy nagy, térképszerű elszíneződéseket hagyjanak maguk után a bőrön. Közben az asszony fogínye alig észrevehetően elkezdett fehéredni. Május elejére az addig eleven és energiával teli Carla, aki hozzáedződött, hogy öt-hat éves kisgyerekeket hajkurásszon az óvodában, már alig tudott felmenni a lépcsőn. Reggelente néha annyira gyenge volt, hogy felállni sem tudott, és négykézláb vánszorgott át a nappalin az egyik szobából a másikba. Rendszertelenül aludt, miközben az alvásigénye 12-14 órára nőtt, és már ébredés után olyan iszonyatosan fáradtnak érezte magát, hogy szinte azonnal vissza kellett magát vonszolnia a heverőre aludni.

Négy hét alatt kétszer kísérte el a férje az orvosukhoz, de mindkétszer laboratóriumi vizsgálatok és diagnózis nélkül tértek haza. Közben Carla furcsa, egyik napról a másikra megjelenő, majd eltűnő bizonytalan fájdalmat kezdett érezni a csontjaiban. A doktornőjük nem tulajdonított különösebb jelentőséget a panaszainak. Szerinte egyszerű migrénről volt szó, és azt mondta az asszonynak, hogy szedjen aszpirint... amitől Carla fogínye egyre fokozódó mértékben vérezni kezdett...

Május 19-én, délután a szomszédok gondjaira bízta a gyermekeit. Visszament a rendelőbe, és kikönyörögte, hogy végezzenek nála valamilyen laborvizsgálatot. A doktornő kötélnek állt, és elrendelt egy egyszerű vérsejtszámlálást. A vérvételnél az asszisztens láthatóan megdöbbent, mert a híg, rózsaszínes folyadék alig emlékeztetett emberi vérre. Carla estig várt a telefon mellett az eredményre, de hiába. Másnap reggel elment vásárolni a halpiacra, ahol megcsörrent a mobiltelefonja.

- További vizsgálatokra van szükség - közölte a doktornő asszisztense. - Mikor menjek? - kérdezte Cartla, akinek a gondolatai már az aznap elvégzendő tengernyi dolog körül forogtak. Felnézett a csarnok órájára. Szatyrában a negyedkilós lazacszelet már kezdett melegedni, és félő volt, hogy hamarosan megromlik. Az asszony emlékezetében inkább csak a banális részletek maradtak meg a betegségéről: a csarnok órája, a parkoló, a gyerekek, a halvány vér a kémcsőben, a melegtől egyre jobban szagló halszelet, és az asszisztens feszült hangja. Carla nem tudta felidézni magát a beszélgetést, de a hangulatát igen, és azt is, hogy érezte, gyorsan kellett cselekedni.

- Jöjjön most - emlékei szerint ezt mondta a nővér -, azonnal!

Folytatása következik!