Amikor felmegy a pumpa - A magas vérnyomásról

Dr. Valló Ágnes belgyógyásznak a magas vérnyomás témájával kapcsolatos gondolataiból idézünk, melyet a Studium & Practicum, a Független Gyógyszerészeti folyóirat tett közzé legutóbbi számában.

A tartós feszültség, a folyamatos izgalmak súlyos következménye a vérnyomás emelkedése. A stresszes életmód azonban nem mindig vezet magas vérnyomáshoz, vagyis a kutatások alapján elmondható: nem a stressz betegít meg, hanem az arra adott túlzott vagy hibás reakció. Dr. Valló Ágnes belgyógyásznak e témával kapcsolatos gondolataiból idézünk, melyet a Studium & Practicum, a Független Gyógyszerészeti folyóirat tett közzé legutóbbi számában.

A magas vérnyomás korunk és Magyarország kiemelkedő egészségügyi problémája, a lakosság 25 %-kát érinti, és az életkor előrehaladtával az előfordulás gyakorisága is emelkedik. Az 50-60 év közötti emberek körében 40 % körüli, a 70 évnél idősebbeknél pedig több, mint 60 %. Kialakulásában szerepe van az örökletes hajlamnak, de a környezeti ártalmak hatása is jelentős, különösen a fokozott só fogyasztás.

A szakember szerint az elhúzódó stressz nem szükségképpen vezet magas vérnyomáshoz. Állítását több példával illusztrálja: a háborúban a folyamatosan stresszes helyzetbe kitett brit katonák 70 %-ka egészséges maradt, és az állatvilágban végzett megfigyelések is alátámasztják: a macskáknak is csak 50 %-ka válaszol magas vérnyomással a krónikus stressz állapotra.

A belgyógyász tapasztalatai szerint érdemes figyelni a magas vérnyomásra utaló személyiségjegyekre. Általában jellemző, hogy nem képesek elfogadni, illetve társadalmilag elfogadható formában kifejezni saját negatív érzéseiket, indulataikat. A betegek egy része egyébként nyugodt természetű, azonosul a hivatásával, barátságos és alkalmazkodó. Negatív indulataikat nem élik meg, konfliktusaikat nem dolgozzák fel, és a kudarcokért önmagukat marcangolják.

Ugyanakkor van közöttük egy olyan csoport is, amelynek tagjai túlzottan érzékenyek a mindennapi izgalmakra. Minden kellemetlenséget „mellre szívnak”, aggodalmaskodóak, de önuralommal ügyesen lepleznek. A negatív érzelmeket nem tudják és/vagy nem is akarják kifejezésre juttatni. És végül vannak a kötekedő, indulatos természetűek. A rendszeresen konfliktusba merülők, de az indulataikat elfojtók, akik túlzott aktivitásba, szüntelen tevékenységbe menekülnek.