A kanyaró latin neve morbilli, Ez egy fertőző betegség, mely lázzal, hurutos köhögéssel és kiütésekkel jár. Lappangási ideje 9-11 nap. Erős náthával, köhögéssel, bepirosodó szemekkel kezdődik. A gyermek láza folyamatosan emelkedik, közérzete rossz, bágyadt, levert. A betegség magas lázzal, száraz köhögéssel és sokszor szemfájdalmakkal jár. Ezek a szájnyálkahártyán, az őrlőfogakkal szemben megjelenő apró, sárgás-fehér színű, tűszúrásnyi pontok, amelyeket vörös udvar szegélyez.
A 4-5. napon a bőrfelszínén is megjelennek a kiütések: először a fül mögött, később az arcon, majd a testen. A kiütések később nagyobb foltokká olvadnak. Megjelennek az igen jellegzetes nyálkahártya-tünetek: a szájban és a garat egészén úgynevezett nagyfoltú kiütés, a kisőrlő fogak magasságában pedig a szájnyálkahártyán az úgynevezett Koplik-folt, amely egy apróbb elemekből álló, grízszerű, sárgásfehér lerakódás.
A Koplik-féle foltok megjelenésétől a testen megjelenő összes kiütés megjelenéséig a gyermek egyre betegebb. A foltok aztán idővel barnás árnyalatúvá válnak, majd eltűnnek, hegek nélkül.
Hogyan fertőz a kanyaró?A kanyaró kórokozója egy RNS- nevű vírus, melynek egyetlen fajtája ismert. A vírus 1-1,5 nap alatt elveszti fertőzőképességét, s cseppfertőzéssel terjed. A gyermekközösségekben védőoltás nélkül leginkább 5-10 éves életkorban kapják el a betegséget.
A kanyaró szövődményei
A szem fájdalma, érzékenysége akut kötőhártya gyulladáshoz vezethet. A torok gyulladása ráhúzódhat a középfülre is. Másodlagos fertőzésként hörghurut, tüdőgyulladás is felléphet. Ide tartoznak még az egyéb bakteriális fertőzések: bélhurut, szájgyulladás, kötőhártya-gyulladás, szívizomgyulladás. A kanyaró szövődménye lehet még az agyvelőgyulladás (encephalitis), ez a betegség legsúlyosabb szövődménye.
A kanyaró kezelése
Az orvos antibiotikumot írhat fel a szövődmények megjelenésekor. A betegség lefolyása alatt fontos a megfelelő mennyiségű folyadék bevitele, és az ágynyugalom. A láz- és köhögés csillapítása is lényeges. Ha a gyermek fájlalja a fülét, nehezen lélegzik, a láza folyamatosan emelkedik, miután az előző napokon már csökkent, ha a tudata nem tiszta vagy nehéz ébresztgetni, azonnal forduljunk orvoshoz!
A kanyaró megelőzhető!
Magyarországon a kanyaró elleni védőoltás kötelező! A beadott védőoltás véd a kanyaró, a mumpsz és a rubeola ellen is, az oltóanyag ugyanis, a morbilli-mumpsz-rubeola (MMR) kórokozóit élő, gyengített változatban tartalmazza. Magyarországon a 15. hónapot betöltött kisdedek oltandók. Emlékeztető oltást a 11 évesek kapnak az általános iskola 6. osztályában. Elmaradt oltás bármely életkorban pótolható!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.