Indulnak a látássérült kerékpárosok a paralimpiára

érzékszervek
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 07. 15:56
Mittnacht József ötletgazda, a győri Tandemszem Egyesület elnöke az MTI-nek kedden elmondta: nem egészen három hét alatt akarnak keresztülkerekezni a kontinensen, hogy augusztus 29-én Londonban köszönthessék a fogyatékossággal élő sportolók olimpiáját. Céljuk, hogy akciójukkal felhívják a figyelmet a sérült emberek teljesítményére és az összefogás fontosságára - tette hozzá.

Látássérült kerékpárosok indulnak kétüléses bicikliken a londoni paralimpia megnyitójára szerdán Győrből. A 2000 kilométeres útra egy vak és három gyengénlátó sportoló vállalkozik.

Mittnacht József ötletgazda, a győri Tandemszem Egyesület elnöke az MTI-nek kedden elmondta: nem egészen három hét alatt akarnak keresztülkerekezni a kontinensen, hogy augusztus 29-én Londonban köszönthessék a fogyatékossággal élő sportolók olimpiáját. Céljuk, hogy akciójukkal felhívják a figyelmet a sérült emberek teljesítményére és az összefogás fontosságára - tette hozzá.

A tandemesek útközben számos programon is részt vesznek: Sindelfingen, Győr testvérvárosa egynapos figyelemfelkeltő programmal látja vendégül a sportolókat. Brüsszelben a magyar EU-biztos kabinetjének tagjai fogadják őket, Luxemburgban pedig együtt kerekezik majd a magyarokkal Kim Kirchen volt kerékpárversenyző is. A tervek szerint Doverben többen is csatlakoznak a győriekhez az utolsó útszakaszra.

szem26

Az ötletgazda maga is részt vesz az úton, rajta kívül Baráth Mária, Matis Mónika és Horváth Norbert vállalja az erőpróbát. A tandemes kerekezőket kisbusz kíséri Ausztrián, Németországon, Luxemburgon és Belgiumon keresztül Nagy-Britanniáig.

A busz szállítja a kerékpárokhozszükséges alkatrészeket, továbbá a sátrakat és azokat a holmikat, amelyekre szükség lehet út közben. A csapattal technikai segítő és önkéntes tolmács is utazik.

A győri látássérültek kezdeményezését számos magyar és külföldi civil szervezet, vállalkozás segítette szervezéssel vagy pénzbeli támogatással - mondta el Pió Márta, az utat szintén támogató Első Győri Lions Klub médiafelelőse az MTI-nek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.