Kontaktlencséből is nagy a választék
Bár ma már igen divatosak a szemüvegek, a kontaktlencsékképesek „láthatatlanul” is tökéletes látást biztosítani. Ráadásul mivel közvetlenül a szemünk felszínén helyezkednek el, nagyobb látóteret biztosítanak, nem torzítnak, mint a szemüveg széle és nem törnek el.
Sportolásnál, főleg labdajátékoknál követik a dinamikus szemmozgást, így egyfajta biztonságérzetet adnak.Aki tehát a látásélessége javítására kontaktlencsét szeretne választani, keressen fel egy szemészeti-kontaktológiai ismeretekkel rendelkezőszakembert, aki vizsgálat alapján kiválasztja a legalkalmasabb típust.
Rövid- vagy távollátás esetén
Mindkét probléma ideálisan korrigálható lágy lencsével. Erősebb rövidlátónál a szemüvegnél kisebb dioptriaértékű a kontaktlencse, a távollátóknál pedig magasabb lesz a dioptriaérték. Ha a két szem között három dioptriánál nagyobb a különbség, akkor ez szemüveggel már általában nem korrigálható, kontaktlencsével azonban kiválóan.
Ha közelre és távolra sem lát élesen
Az úgynevezett progresszív szemüvegek alternatívái az új fejlesztésű lágy, multifokális lencsék, amelyek biztosítják az egyidejű távoli és közeli látást és még a monitort is látja a páciens! Ezt a lencsefajtát hosszabb ideig tart megszokni, de a 40 éven felülieknek érdemes kipróbálni.
Szűk szemrés vagy asztigmia (fénytörési hiba) esetén
A hagyományos kemény és az újabb kemény-gázáteresztőlencsék viselése az utóbbi években háttérbe szorult, mégis orvosi szempontból például szűk szemrés, mélyen ülőszem esetén, vagy nagy asztigmiánález indokolt. A kemény-gázáteresztő lencsék egyszerűbben tisztíthatók, éves kihordási idejűek, jól korrigálják az asztigmiát, általában UV-szűrősek és ami a legfontosabb, hogy szövődményeket sokkal ritkábban okoznak mint a lágy társaik.
Érzékeny szem esetén
Az érzékenyebb szeműek is bátran viselhetnek lágy lencsét, akár időszakosan, akár folyamatosan. A lágy lencsékúj generációja magas oxigén áteresztéssel rendelkezik, kényelmes, rugalmas. Szférikus, cylideres és multifokális dioptriákban is rendelhetőek.
Alkalomszerűen vagy tartósan
Alkalomszerűviselésnél az egynapos lencse az első választás, mert egyszerű, higiénikus, nem kell hozzáápolószer, este egyszerűen eldobjuk. Mindig friss, tiszta lencse kerül a szembe.
Uszodában és természetes vizekben kizárólag ez használható, ugyanis így elkerülhető a fertőzés, a szemgyulladás - ismerteti dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemésze, kontaktológusa. Nyaraláshoz „tartalék” lencsének érdemes vinni belőle pár darabot.
A mai kontaktlencsék- típustól függően- kényelmesen viselhetők napi 12-24 órán át. Nagyon fontos azonbana mindennapos ápolószerrel való tisztításuk, fertőtlenítésük! A lágy kontaktlencséknél fokozott figyelmet kell fordítani az ápolásra, mert a felületükön kialakul egy úgynevezett biofilm réteg.
Így ha nem tisztítjuk gondosan, csökkenhet a komfortérzet és a nedvesedés, a zsír- és fehérjeszerű felrakódások pedig a kórokozók könnyebb megtelepedését okozhatják. A multifunkcionális tárolószerek alkalmasak a tisztításra és a tárolásra is. Minden új flakonban új tok is található, ez is növeli a biztonságot.
Csapvízsoha ne érje a lencséket, mert ez nem steril, gyulladás alakulhat ki.
Bizonyos szembetegségek esetén nem ajánlott a lencseviselés, például kötőhártya-, szaruhártya-gyulladásnál, herpes utáni érzéketlen szaruhártyánál, illetve súlyos szemszárazság esetén.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.