Reggel, vagy este álljon meg a szívem?

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2012. március 01. 12:08
A Nature szaklapban megjelent tanulmányból kiderül, hogy a hirtelen szívhalál kockázata reggel tetőzik, majd este újra megemelkedik. A kutatók szerint ez azzal magyarázható, hogy a szívritmust szabályozó egyik fehérje szintje napközben ingadozik.

A kutatóknak sikerült azonosítaniuk, hogyan befolyásolhatják a napszakok a szívritmuszavar által okozott halálozás kockázatát.

A Nature szaklapban megjelent tanulmányból kiderül, hogy a hirtelen szívhalál kockázata reggel tetőzik, majd este újra megemelkedik. A kutatók szerint ez azzal magyarázható, hogy a szívritmust szabályozó egyik fehérje szintje napközben ingadozik.

A szervezet egy napi rutinon esik át 24 óra alatt, ezt nevezzük cirkadián ritmusnak, vagy másképp napi biológiai órának, amely a szervezet szinkronját biztosítja a környezettel. Az időeltolódás okozta tüneteket például e szinkron felborulása váltja ki. A test kémiájának napközbeni változása az egészségre is hatást gyakorolhat.

sz%25C3%25ADv10

Az amerikai Case Western Reserve Orvostudományi Egyetem kutatói azt állítják, egerekben sikerült kimutatniuk, hogyan befolyásolják a napszakok a hirtelen szívhalál kockázatát. Az azonosított fehérje a kruppel-szerű faktor 15 (Klf15), melyet a biológiai óra szabályoz, és amelynek szintje napközben ingadozik. A protein a szívverést szabályozó ioncsatornákra gyakorol hatást. Az állatkísérletből az derült ki, hogy a génmódosítással túl sok Klf15-öt termelő egerekben, valamint a Klf15-öt egyáltalán nem termelő egerekben magasabb volt a cirkadián ritmus halálos zavarainak kockázata.

Az emberi és az egérszív működése között azonban jelentős eltérések vannak, ezért nem lehet tudni, hogy ugyanez a mechanizmus jelen van-e az emberekben is. Mukesh Jain, a tanulmány társszerzője úgy véli, bár egyelőre csak a felszínt sikerült megkaparni, további kutatásokkal és a szív-érrendszeri betegekben jelentkező cirkadián ritmuszavarok értékelésével új megközelítésmódokra nyílhat lehetőség a diagnosztizálásban, a prognosztizálásban és a kezelésben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.