Az X generáció és az influenza

influenza
PUBLIKÁLÁS: 2012. február 03. 10:33
A kutatás adatait nagyjából 3000 fiataltól gyűjtötték be a H1N1 vírus megjelenése idején, ami a vizsgált korosztály életében az első igazán komoly járvány volt. A szakemberek azt szerették volna kideríteni, mennyire foglalkoztatta a 36-39 éves korosztályt (Amerikában őket hívják X-generációnak) a vírus maga, illetve tettek-e bármit a maguk és családjuk védelme érdekében.

A Michigan Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, hogyan viselkedtek az úgynevezett X generáció tagjai a 2009-2010-es sertésinfluenza idején, miként viszonyultak a járványhoz, és mennyire álltak felelősen a kérdéshez.

A kutatás adatait nagyjából 3000 fiataltól gyűjtötték be a H1N1 vírus megjelenése idején, ami a vizsgált korosztály életében az első igazán komoly járvány volt. A szakemberek azt szerették volna kideríteni, mennyire foglalkoztatta a 36-39 éves korosztályt (Amerikában őket hívják X-generációnak) a vírus maga, illetve tettek-e bármit a maguk és családjuk védelme érdekében.

Jon D. Miller, a tanulmány szerzője, munkatársaival most körülbelül 4000 1961 és 1981 között született felnőttnek vette górcső alá a járványokhoz való hozzáállását, melyekből számos hasznos következtetést szűrtek le a jövőre nézve. Megfigyelték, hogy a kisgyerekesek nagyobb valószínűséggel követik nyomon az influenzával kapcsolatos híreket, így a sertésinfluenza idején is tájékozottabbak voltak. Az is kiderült, hogy a legtöbb információt barátoktól, munkatársaktól, családtagoktól szerzik be, csak ezután következnek a hírközlő csatornákon át begyűjtött adatok.

o4b6ef56

Ugyanakkor a felmérés szerint az influenzajárvánnyal kapcsolatos legmegbízhatóbb forrásnak az orvosokat, nővéreket, gyógyszerészeket tartották, míg legkevésbé a YouTube-on fellelhető videókban, a gyógyszercégek reklámjaiban és a Wikipedia cikkeiben bíztak meg.Miller azért tartja nagy jelentőségűnek ezt a felmérést, mert véleménye szerint, a jövőben ennek a generációnak még számos krízishelyzettel - akár egészségügyi, akár környezeti veszélyekkel - kell majd szembenézniük, ahol igen fontos lesz, ki hogyan kezeli a helyzetet, és mit tud kezdeni a rá váró kihívásokkal.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.