Az "agyfejlesztő játékok" közül a Nintendo Brain Training és Brain Age nevű játékaiból 19 milliót adtak el, amivel a cég az egyik legsikeresebb lett a DS-en. A feltételezett egészségügyi előnyei ezeknek a játékoknak azonban mindig is vitatottak voltak. A kutatók, hogy lássák, valójában milyen pozitívumokkal jár a játékok használata, 32 önkéntest két csoportra osztottak. Az egyik csoport tagjait arra kérték, hogy egy hónapon keresztül hetente öt napon át 15 percig játszanak a Brain Age-dzsel, míg a másik csoport résztvevői a Tetris nevű játékkal.
Az eredményekből kiderült, hogy az Brain Age játékkal játszók bizonyos agyi kognitív funkcióinak a sebessége valóban gyorsult, ugyanakkor a fontosabb agyi funkciókban nem mutattak ki növekedést. "Az eredmények azt mutatták, hogy a rövid távú gyakorlások esetében van rá lehetőség, hogy az idősek végrehajtó agyi funkcióit és a feldolgozási sebességét gyorsítsák" - fűzte hozzá Dr Ryuta Kawashima, a játékot alkotó neurológus, aki ugyanakkor elismerte, hogy nagyobb résztvevőszámú kutatások szükségesek, a játék hosszú távú-és a mindennapi működésre gyakorolt hatásai ugyanis még bizonytalanok.A tanulmány a PLoS One folyóiratában jelent meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.