A stroke a fejlett országokban a harmadik leggyakoribb halálok a szívbetegségek és rosszindulatú daganatok után. A betegek száma évről évre nő, Magyarországon évente 42 ezer ember kap stroke-ot, minden harmadik beteg azonnal, minden hatodik pedig egy hónapon belül meghal az agyi érkatasztrófa következtében.
Egyre többször lehet hallani, hogy valaki stroke-ot (szélütést) kapott, pedig kellő odafigyeléssel elkerülhető lenne az agyi érkatasztrófa. Leggyakrabban a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a magas koleszterin szint, szívritmuszavar, illetve kardiovaszkuláris megbetegedések következtében károsodott artériák állnak a stroke hátterében.
Természetesen nem csak ezen betegségben szenvedők tartoznak a veszélyeztetettek közé, hiszen a stroke nem válogat, fiatalokat és időseket egyaránt érinthet. Minden évben október 29-én a stroke veszélyeire és megelőzés fontosságára hívják fel a figyelmet világszerte.
Kiket veszélyeztet a szélütés?
Számos tényező növeli a stroke kockázatát: leginkább a magas vérnyomásban szenvedő betegeket, a testsúlyfelesleggel és zsíranyagcsere-zavarral élőket, a cukorbetegeket, a dohányzókat és a fizikailag kevésbé aktív embereket veszélyezteti a szélütés. A legnagyobb azok fenyegetettsége, akiknél többféle kockázati tényező együttesen áll fenn.
A szív- és érrendszeri betegség (elsősorban a lezajlott szívinfarktus, a szívbillentyű-betegségek, egy bizonyos típusú szívritmuszavar - a pitvarfibrilláció) fokozza a stroke kockázatát. Közülük a legfontosabb a pitvarfibrilláció, mely hazánkban mintegy 200 000 embert érint. Ez a ritmuszavar gyakran vezet trombusok keletkezéséhez, melyekből kis vérrögök szakadhatnak le és a vérárammal az agyi erekbe jutnak.
Mik a stroke tünetei?
Az agyban, egy jól körülhatárolt helyen található meg minden testi működésünk (pl. a mozgás, beszéd) központja. Stroke esetén az elzáródott érhez tartozó agyi terület nem kapja meg a működéséhez elengedhetetlenül szükséges mennyiségű vért és vele együtt az elegendő oxigént.
A stroke tünetei a következők lehetnek
- az arc, a kar vagy a láb általában egy oldalon hirtelen fellépő zsibbadása, gyengesége, érzéketlensége vagy bénulása;
- a száj hirtelen „félrehúzódása”, elferdülése;
- hirtelen kialakuló beszédértési nehézség, érthetetlenné váló beszéd, hangképzési zavar;
- hirtelen kialakuló, egy vagy kétoldali látászavar, féloldali vakság;
- hirtelen fellépő szédülés, egyensúlyzavar, járásbizonytalanság, eszméletvesztés;
- minden előzmény nélkül jelentkező erős fejfájás;
- zavartság, memóriazavar, az érzékelés, illetve a térbeli tájékozódás zavara.
A tünetek lehetnek átmenetiek vagy maradandók, együtt és külön-külön is előfordulhatnak. Gyors javulást mutathatnak, elmúlhatnak, majd visszatérhetnek, és végleges bénulássá súlyosbodhatnak. Már egyetlen tünet megléte is figyelmeztethet a stroke kialakulására!
Nagyon fontos, hogy már egyetlen tünet jelentkezése esetén is, azonnal hívjuk a Mentőszolgálatot, hisz a tünetek kezdete után 3 órával kezdett vérrögoldó kezeléssel a stroke kimenetele nagyban enyhíthető.
A stroke elkerülhető?
A befolyásolható kockázati tényezők korai felismerése és megfelelő kezelése nagymértékben csökkenti a stroke kialakulásának valószínűségét.
A magas vérnyomás megfelelő kezelése az egyik legfontosabb kockázatcsökkentési lehetőség, amely akár 40 százalékkal is mérsékelheti a stroke kialakulását. A krónikus vesebetegeknél kiemelten fontos a vérnyomás szoros ellenőrzése és a célvérnyomás elérése. A rendszeres testmozgás, a megfelelő testsúly elérése, a stressz-szituációk kerülése, a koleszterin- és a vérzsírszintek normalizálása, a sófogyasztás minimalizálása mind fontos tényezők a stroke kialakulásának megelőzésében. A pitvarfibrilláció esetén a véralvadásgátló kezelés kiemelt fontosságú a stroke megelőzésében, melyre ma már korszerű gyógyszeres terápia áll rendelkezésre.
Ha már bekövetkezett a stroke...
A stroke bekövetkezte után a mozgásteljesítmény visszanyerésénél a legfontosabb a rehabilitáció, amit a beteg végezhet a kórházban, illetve gyógytornász segítségével otthon is. Az első hat hónapban várható a legnagyobb javulás, de utána sem szabad feladni a reményt a gyógyulásra, mert apró javulásokra folyamatosan lehet számítani.
Ha stroke folyamán a beszédért felelős agyrész is sérült, akkor a hangképzési és artikulációs problémák nehezíthetik a beteg beszédkészségét. Ha a betegnek van rá lehetősége, forduljon logopédushoz, mert újra megtanulhatja a beszédtechnikákat. A gyógyulás nagymértékben függ a beteg kitartásától, ezért a családjától bíztatásra és türelemre van szüksége.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.