A bostoni Harvard Egyetem orvosi karának munkatársai egy nagyszabású követéses vizsgálat adatait elemezve jutottak arra az eredményre, hogy a bazálsejtes és a pikkelysejtes karcinóma, valamint a melanóma előfordulásának kockázata is emelkedik a szoláriumozással.
Mingfeng Zhang és csoportja 73 494 nővér adatait elemezte, akik 1989 és 2009 között vettek részt a vizsgálatban. Nyomon követték, hogy középiskolásként, főiskolásként, illetve 25-35 éves korukban mennyi időt töltöttek szoláriumban, majd összevetették az eredményeket azzal, hogy a későbbiekben hány bőrrákos eset fordult elő körükben.
Az elemzésből kiderült, hogy évente néggyel több szoláriumozás 15, 15 és 11 százalékkal növelte az említett ráktípusok kialakulásának kockázatát.A szoláriumozás hatása az életkortól is függött. Zhang kiemelte, hogy a fiatalabb életkorban napágyban eltöltött idő nagyobb arányban növelte a rákkockázatot, mint a későbbi, 25-35 év közötti beltéri "napozások". A tanulmányt az Amerikai Rákkutatási Társaság hét elején tartott nemzetközi konferenciáján ismertették.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.