A visszatérő migrénektől szenvedő emberek 30 százaléka tapasztal zavarokat érzékszervi észlelésében röviddel a fejfájás megjelenése előtt. Az aurának nevezett jelenség azonban általában vizuális élményeket hoz, például fényvillanásokat vagy sötét foltokat. Eközben más testérzet, például zsibbadás vagy a beszéd, illetve a beszédértés nehézsége is jelentkezhet.
Matthew Robbins kutatásvezető, a New York-i Montefiore Fejfájás Központ munkatársa csoportjával úgy találta, hogy az emberek kis részénél szaghallucináció is jelentkezik a migrénes rohamot megelőzően. A kutatók 2100 páciens adatait elemezték, akik 30 hónap leforgása alatt vizsgálatra jelentkeztek központjukban. Szaghallucinációról a migréntől szenvedők csupán 0,7 százaléka, összesen 14 ember számolt be. "A leggyakoribb az égett- és a füstszag volt" - idézte fel Robbins.
Egyes páciensek általános égett szagként jellemezték, amit éreztek, mások cigarettafüstként, égő fa füstjeként vagy megégett popcornként azonosították. Néhány ember kellemes illatot is érzett, például narancs vagy kávé illatát, egy páciens pedig libamáj illatáról számolt be.
A világ lakosságának mintegy 11 százaléka szenved migréntől, azaz minden kilencedik embert érint a rohamszerű, erős fejfájás valamikor élete folyamán. Robbins szerint ez azt jelenti, hogy annak ellenére, hogy a migrénesek csak igen kicsi hányadánál jelentkezik olfaktorikus hallucináció, összességében viszonylag sok ember él meg ilyen élményt.
A kutató szerint az aura tünetei akkor jelentkeznek, amikor az agyi idegsejtek megnövekedett elektromos aktivitását egy jelentősen lecsökkent aktivitási hullám követi. Ebben a "nyomott" szakaszban észlelnek az érintett agyterületek idegsejtjei fantomélményeket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.